A Nagyböjti Bibliai Esték első előadója február 11-én Tomka Magdolna (SA) nővér volt. (Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek rendje. Egyházmegyénkben Nyíregyházán található a rendházuk).
A nővérek életét áthatja az Eucharisztia tisztelete, szeretete. Magdi nővér személyes tanúságtételként mondta el az Eucharisztiáról gondolatait, hiszen minden feladatát ennek jegyében végzi, egész életét erre tette fel.
Sokféle feladatot látnak el; a közösség három tagja közül keten a katolikus gimnáziumban tanít, a harmadik nővér plébániai szolgálatot lát el, ezen felül a közösségen belüli feladatok ellátása is hozzátartozik a napi munkájukhoz. Az Eucharisztia évében gyakori szentségimádást tart a három nővér.
A nyíregyházi főplébánián 168 órás szentségimádást szerveztek a múlt héten. Ez az esemény sok embert megmozgatott, és folyamatosan biztosítva volt az Eucharisztia előtti jelenlétet. Fiatalok, idősek, családosok jöttek napközben, hogy imádkozzanak és engeszteljenek az eucharisztikus Jézus előtt. Olyan családosok is jöttek, ahol kicsi gyerekek vannak. Ők úgy oldották meg, hogy az éjszaka első felében eljött az egyik szülő, majd miután hazaért, a párja ment szentségimádásra.
A renden belül is szentmisével kezdik a napot, hetente tartanak közösségi napot, amely gyakran zárul szentésgimádással.
Az iskolában is megpróbálják a gyerekek gondolatvilágába beépíteni, élővé tenni az Eucharisztiát. Ebben az évben jelmondatuk ez: „A kenyér amelyet én adok, testem a világ életéért.
Októberben találkozót tartottak a gimnáziumba, amire meghívták a környezo települések fiataljait is. Hetekig tartott a kis csoportvezetők felkészülése. Az Eucharisztiához hasonlóan nekünk is megtört kenyérré kell válnunk, ami azt jelenti, hogy életünknek másokért adott életnek kell lennie. Mindennapi életünkben kell megélni az Eucharisztiát, e szerint kell élni. A találkozó programja elsősorban az volt; érezni krisztusi szeretettel, hogy tennem kell másokért,
Magdi nővér hittant tanít a gimnáziumban. A hittanórákon gyakran születik közös elhatározás a gyerekekkel, amit a következő hittanóráig igyekeznek élni. Először a gyerekek gyakran megijednek a nagynak tűnő feladattól, de megsejtve azt, mit is jelent "kenyérré válni", spontán nekiindulva, kérés nélkül is megtalálják a feladatokat ahol megélhették ezt. Figyelemmel lenni egymásra, észrevenni, hogy a társunknak mire van. szüksége
Magdi nővér tanítás után is gyakran betér a kápolnába a szentségi Jézushoz, erőt meríteni a késobbi feladatokhoz.
Egy misztériumot nehéz szavakban "elmagyarázni". Ezért a diákoknál gyakran hívunk segítségül történetet, amelyek egy picit megközelítik a lényeget.
A fiatal sas képe; Történt egyszer, hogy egy sas beleakad a bozótba, s a közeli tanya gazdája meglátta, és a segítségére sietett. Kiszabadította a vergődő sast és betette a csirkék közé. A sas alkalmazkodva a körülményekhez, átvette a csirkék szokásait. Már repülni is elfelejtett, azt sem tudta, hogy a szárnyai mire valók, ő a madarak királya együtt kapirgált és csipegetett a többi csirkével. Egy napon véletlenül egy madárszakértő tévedt arra. Amikor meglátta a sast a tyúkok között megkérdezte a gazdát, mit keres a sas a baromfiudvaron. A gazda azt válaszolta, hogy a sas egy a többi csirke közül. A szakértő nem nyugodott bele a válaszba, elhatározta, megtanítja ismét repülni. Megfogta a sast, aki szelíden hagyta magát, majd feldobta és biztatta, hogy repüljön, hiszen ő nem csirke. A sas néhány szárnycsapás után visszazuhant a földre. A madárszakértő ezután felvitte a madarat a tyúkól tetejére, és onnan dobta fel. Bár már többet csapott ernyedt szárnyaival, mint korábban, de újra csak a baromfiudvaron találta magát. Végül felvitte a közeli hegy tetejére, s amikor a felkelő nap első sugarai beragyogták a tájat, emberünk a Nap felé fordította a sas fejét. A sas megrázta magát és mint aki álomból ébredt nagy szárnycsapásokkal felemelkedett a földről és méltóságteljesen elrepült.
Ez a történet valahogyan érzékelteti az Eucharisztia titkát. Nekünk is fényre van szükségünk a szárnyaláshoz. Úgy kell résztvenni a szentmisén, hogy a szívünkből minden mást kizárunk, és az ott kapott fény adjon erőt ahhoz, hogy ne „tyúkként” éljünk, hanem szárnyaljunk, mert Isten nagy dicsőségre és reménységre hívott meg minket. Ha ilyen lelkülettel veszünk részt a szentmisén, egy idő után már nem az unalom fog erőt venni rajtunk, hanem igazi találkozás lesz Jézussal, aki a fény, a világ Világossága. Ez a fény, amit a szentmisében nyerünk, az örökéletben válik láthatóvá.
Magdolna nővér négy hónapot Indiában töltött. A bibliai esték alatt itteni élményeit is megosztotta a jelenlévőkkel. Indiában a szentmisék hindu, bengáli, angol, nyelvűek voltak. A nyelvi különbözőség ellenére a liturgia egyetemessége biztos pontot jelentett számára. A II. vatikáni zsinat az indiai rítusban jóváhagyta a szentmise bevonulási énekével együtt a bevonulási táncot. A bevonulási táncnak mély jelentése van, hiszen az indiaiak a tánccal imádkoznak. Minden mozdulatnak jelentése van, számukra ez imádkozás. A tömjénezést náluk táncos mozdulatokkal, mécsessel végzik. A közösségi élet más mint nálunk, más a társadalmi rend. Az emberek a környezetükben mindenkit ismernek. Nem fordulhat elő olyan mint nálunk, hogy a szomszédok sem ismerik egymást. Az indiaiak gyakorlatilag az utcán élnek, ott találkoznak a szomszédokkal, utcabeliekkel. Mindenkinek fontos, hogy rendszeresen imádkozzon. Természetes számukra, hogy boltban, imaidoben nem szolgálnak ki, a vevőnek meg kell várnia az ima befejezését. A munkába induló busz nem indul el addig, amíg a sofor az imáját el nem mondja. Mindenki türelmesen megvárja az ima végét. Hozzászoktak a nagycsaládhoz, együtt érzik jól magukat. Indiában mindent együtt csinálnak.
Ha egy indiainak csak egy kis batyuja van, ami egész vagyonát jelenti, azzal járja az utcákat és meglátja azt, hogy valaki az ő segítségére szorul, kérés nélkül odaadja azt a keveset is, amije van. Náluk természetes, hogy önzetlenül segítenek embertársaikon.
Ők azt látják amijük van, tudnak örülni a kevésnek is. Mi ellenben gyakran csak azt látjuk amink nincs és azt észre sem vesszük, amink van.
Hogyan lehetne egy plébániát Eucharisztus közösséggé tenni?- hangzott el a kérdés az est folyamán. Az eucharisztikus Jézussal való személyes kapcsolat, a rendszeres adoráció, szentségimádás nemcsak Jézussal kapcsol egybe, de egymással is közösségbe kapcsol. Zárszóként Levente atya arra kérte Magdi nővért, hogy adja meg a jövő héten élhető mottót.
„Engedni magam megtörni” Áldozatot vállalni a másikért szeretetből-Jézushoz hasonlóan.
