További előadók: Kiss Gábor atya, Tari Zsolt atya, Tomka Magdolna nővér, Kicsák György atya

Nagyobb távlatokban tekintjük át a huszonegyedik század kezdetét, a 2000 éves egyházat. A Szentatya körlevélben köszöntötte az ezredfordulót azzal a felhívással, hogy „Evezz a mélyre!” Az Úr Jézus mondta ezt Péternek a csodálatos halfogáskor. Péter azt mondta, hogy egész éjszaka nem fogtak semmit, de Jézus szavára szót fogadott, beeveztek a mély vízbe , és mint tudjuk nagyon sok halat fogtak.

Az egyháznak is, nekünk is azt mondta a Szentatya, hogy evezzünk a mélyre ! Ne maradjunk a felszínen, hanem ragadjuk meg a lényeget. Mindig, folyamatosan mélyíteni kell hitünket, belül, a lelkünk mélyén kell formálódnunk az evangéliumhoz. A Szentatya nem csak az irányt határozta meg, hanem programot ad, ami segít hitünk elmélyítésébe.

A 2003-as év a rózsafűzés éve volt. Elmélkedjünk a rózsafüzéren, mélyüljünk el benne. A rózsafűzéről régen azt gondolták, hogy az öregek imaeszköze, nem fiataloknak való. Napjainkban már egyre több fiatal imádkozza, mert megértették ennek az imamódnak a lényegét. A rózsafüzér nem csak Máriához szól. Márián keresztül Jézushoz jutunk. A kereszténység alapja az imádkozás. A rózsafüzér évszázadok óta elterjedt ima az egész világon.

2004. októberében tartott mexikói kongresszuson, a 2005. évet a Szentatya az Eucharisztia évének nyilvánította. Az Eucharisztia tisztelete évezredek óta megvan, de most szerette volna a Szentatya jobban ráirányítani figyelmünket. Jézus a szentáldozáskor ott van az Eucharisztiában velünk a templomban, ezt mindig szem előtt kell tartanunk!

Azon kell elgondolkodnunk, mélyebben beletekinteni, hogy mit takar az Eucharisztia, az Oltáriszentség.

Az Eucharisztiát több kifejezéssel hívjuk; Oltáriszentség, szentmise, betegeknek útravaló. Az Eucharisztia egy nagy valóságot jelent . Amikor azt mondjuk a szentmisében, hogy menjetek békével, az nem azt jelenti, hogy vége a misének, menjetek haza. Azt jelenti; vigyétek haza magatokkal Isten ajándékát, táplálkozzatok az itt kapottakból, vigyétek el másoknak is!

Hálaadásukban felidézték, amit az Istentől kaptak, emlékeztek hatalmas szabadító tetteire. A szentmisében mi is hálát adunk a kapottakért Istennek. Megbánjuk bűneinket, dicsőítő énekeket énekelünk; azokat az ősi himnikus énekeket, mint a Kyrie, Sanctus, Gloria. A szentekkel együtt dicsőítjük Istent. Alleluját éneklünk az Örökkön élőnek, ahogyan a Jelenések könyvében olvassuk, hiszen a mennyben az angyalok örökké, szünet nélkül vallják: Sanctus Dominus Deus…

A szentmise öröm, Isten dicsőítése hatja át. Ezért díszítjük templomunkat, virágot teszünk az oltárra, gyertyát gyújtunk, hogy méltó legyen dicséretünk Istenhez. Ez a munka is része a hálánknak. Nem azért kell mennünk a szentmisére, mert „kell”! A szentmise annak a belso örömnek a forrása, amit ez a világ nem adhat és nem is érthet meg! A szentmisén való részvétel kötelező. De ne azért menjünk, mert kötelező! Nem be kell kergetni bennünket! Mert érezzük, hogy jó az Isten jelenlétében lenni, Az emberi természetünkben benne van, hogy szeretünk adni. Adni jó!

Az utolsó vacsorába Jézus belesűrített mindent, amit addig tett. Minden szentmisében megjelenik köztünk. Benne van az utolsó vacsora, a kereszthalál, a feltámadás, sőt pünkösd is.

Ha végigelmélkedjük a keresztutat, ott vagyunk Pilátussal, Máriával, Jánossal a Golgotán, Jézus keresztje alatt. De mi többet látunk a keresztútból, mint akik ott voltak. Mi látjuk a folytatást is. Pilátus csak egy ember kivégzését látta, mi látjuk a szentmisében az utolsó vacsorát és a feltámadt Krisztust is. „Látjuk a feltámadt Krisztust mintegy leölve.”

A szentmisében újra, és újra elmondjuk, hogy halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat.

Az utolsó vacsorán csak a tizenkét tanítvány vett részt, Jézus csak őket bízta meg, de ezzel megalapította a papságot is. Az utolsó vacsorán Jézus ezért nem csak az Oltáriszentséget hagyta ránk, hanem kijelölte utódait is. A papok az apostolok utódai, hiszen a tanítványainak meghagyta, hogy ezt cselekedjék az ő emlékezetére! A papok minden szentmisében Krisztust képviselik. A szentmise bemutatása a papok szolgálata, ők hivatottak arra, hogy az utolsó vacsora emlékére a kenyeret és bort Krisztus testévé és vérévé változtassák. De a pap nem a saját bölcsességét mondja el, meghatalmazottként teszi azt, amit Jézus meghagyott nekünk. A pap is magyarázza nekünk a szentírást, ahogy Jézus tette az emmauszi tanítványoknak!

A szentáldozásban is fontos feladata van a papnak. Krisztus testét nyújtani kell, át kell adni! Nem lehet kirakni, hogy vegyen mindenki magának. Amit Krisztus adott, emberi szolgálat alapján kapjuk. Ez nagyon fontos! Krisztust oda kell adni másoknak, tovább kell adnunk. Azt az örömet, amit a szentáldozásban kapunk meg kell osztanunk másokkal. A szentáldozás után kell, hogy látszódjék rajtunk az öröm, hogy mások lettünk, hiszen Krisztus velünk van.

Az ünnepélyes szentmisén tömjénnel is kifejezzük tiszteletünket, örömünket. Megfüstöljük az Oltáriszentséget, a szentírást, a papot és a híveket is. Ez egy sajátos jele a tiszteletünknek. Tiszteljük Jézust az Oltáriszentségben, a papot, aki magyarázza a szentírást, ahogy Jézus tette, a híveket, ha ketten , vagy hárman összejöttök az én nevembe veletek vagyok . Ezt tesszük a szentmisén, összejövünk Jézus nevében, és Ő velünk van.

Minden nap misézek egyedül, hívek nélkül is, de soha nem érzem magam egyedül. Tudom, hogy együtt vagyunk mindannyian; a Szentatya, a püspökök, velem vannak mind a többiek. A világ minden részén ugyanazt teszik, amit én. A szentmisén gondoljunk mi is mieinkre, akik nincsenek velünk.

Amikor a Szentatya azt kéri, hogy „evezz a mélyre”, akkor azt kéri tőlünk, hogy lépésről, lépésre haladjunk, mélyüljünk el hitünkben. Egy jól megértett szentmise az életünk erejét adja meg.

Azt kívánom, hogy a szentmise mélységét és magasságát egyre jobban meg tudjuk érteni, és mindennapjainkban életté tudjuk váltani!

"Benne van számunkra a megváltás az ő vére által, a bűnök bocsánata, kegyelme gazdagságának megfelelően..." (Ef 1, 7)