Nagyböjti Bibliai Esték: Tari Zsolt atya előadása

A ma emberének nincs étkezési kultúrája.

A lelkipásztor a gyerekeknek arról beszélt, hogy Jézus a kovász, ami megkeleszti a tésztát. A gyerekek nem értették. Kiderült, hogy azt sem tudják, hogy mit jelent a kovász. Nem tudták, hogy hogyan készül a kenyér. A Szentírásban sok szerepet kap a közös étkezés. Az idegen megvendégelése az udvariasság jele. Ábrahám is megvendégeli a titokzatos Idegent, aki azt mondja neki, hogy amikor egy év múlva ismét visszajön, akkorra már fiúgyermeke lesz. Ábrahám ekkor értesül Izsák születésérol.

Az Úr megjelent neki Mamre terebintjénél, amikor a meleg napszakban sátra bejáratánál ült. Fölemelte szemét és íme, három férfi állt elotte. Mihelyt meglátta oket, sátra bejáratától eléjük sietett, földig meghajolt
és így szólt: „Uram, ha kegyelmet találtam színed elott, ne kerüld el szolgádat.
Hoznak vizet, mossátok meg lábatokat és telepedjetek le a fa alatt.
Közben én hozok egy falat kenyeret, hogy felüdítsétek magatokat, aztán tovább mehettek. Hiszen ezért ejtettétek útba szolgátokat.” Azok így válaszoltak: „Tedd, amit mondtál.”
Ábrahám besietett sátrába Sárához, és így szólt: „Végy gyorsan három adag lisztet, keleszd meg, és süss lepényt.” Azután kiment Ábrahám az állatokhoz, kiválasztott egy fiatal és eros borjút, s odaadta a szolgának, hogy sietve készítse el.
Majd tejet és vajat hozott és meghozta az elkészített borjút is, és eléjük tette.
Míg ettek, ott állt elottük a fa alatt. Azok megkérdezték: „Hol van a feleséged, Sára?” Ezt válaszolta: „Itt a sátorban.”
Az folytatta: „A jövo évben ez ido tájt visszajövök, akkorra Sárának már fia lesz.” (Ter 15, 1-5)

Étkezés:

Udvariasság jele a vendégszeretetben: Zsolt atya elmondta, hogy elsoáldozása után, mint sok esetben lenni szokott, elmaradt a szentmisékrol. Eljött a bérmálás ideje. A gyerekek készültek a bérmálásra hosszú ideje, amikor a lelkipásztor találkozott Zsolt atya édesapjával és megkérdezte, hogy a fia nem akar-e bérmálkozni. Az édesapja hazaérve elmondta, hogy mi történt és megkérdezte, hogy nincs-e kedve bérmálkozni. Ha van, akkor este el kellene mennie az atyához. O elment. Az atya éppen vacsorázott és meghívta ot is, hogy vacsorázzon vele. Nem mondta, hogy várjon, vagy jöjjön vissza máskor, hanem leültette és megkínálta. A közös étkezés volt rá olyan hatással, hogy vállalta azt, hogy két héttel a bérmálkozás elott felkészül a bérmálkozásra. Ha akkor este az atya elküldi, lehet, hogy másképp alakul az élete.

A rokoni kapcsolatok kifejezoje:

Edna megkérdezte tőlük, hová valók. Így válaszoltak: „A Ninivébe hurcolt Naftali fiai közül valók vagyunk.”
„Ismeritek-e testvérünket, Tobitot?” „Igen.”
„Hogy van?” „Él és egészséges.” S Tóbiás azt is hozzátette: „Ő az apám.”
Erre Ráguel felugrott, megcsókolta és sírva fakadt.
Aztán így szólt hozzá: „Áldjon meg az Isten, fiam! Igen kiváló embernek vagy a fia. Milyen kár, hogy egy ilyen becsületes és jószívu ember megvakult.” A nyakába borult testvérének, Tóbiásnak és zokogott, s Edna, a felesége és Sára, a lánya is sírt.
Aztán levágott egy kost a nyájból és szíves fogadtatásban részesítette oket. Megmosakodtak, megfürödtek és asztalhoz ültek. (Tób 7, 3-9)

A mai ember nem tulajdonít jelentoséget a közös étkezésnek. Mindenki eszik, ahol éppen van. Az étkezés Isten ajándéka, örömforrás nem csak biológiai igényünk kielégítésére szolgál. Az ószövetségben is gyakran találkozunk a közös étkezés jelentoségérol Ha asztalukhoz ültetik a vándort, az azt jelenti, hogy befogadták. Az ószövetségi étkezési tilalmakat már mi megmosolyogjuk. Eloírja ugyanis, hogy a vendégségbe ne legyen a vendég mohó, ne nyúljon egyszerre a vendéglátójával a tálba, o fejezze eloször az evést, ne egyen sokat, mert a sok evés árt az egészségnek. Rosszul fog miatta aludni. Ki, hogy eszik, olyan az élete is. Aki méltósággal, mértékkel eszik, emberségben is gyarapszik.

Az étkezésben az ember valódi személyisége mutatkozik meg

Amikor nagy ember asztalánál ülhetsz, akkor ne te nyisd ki elsonek a szádat. Ne jegyezd meg: milyen sokat tálaltak fel!
Gondold meg, milyen csúf a sóvár, éhes szem! Vajon van silányabb teremtmény a szemnél? Azért borul könnybe bármely semmiségért.
Ne nyúlj oda, ahová vendéglátód néz, nehogy összeütközz vele, amikor tálba nyúlsz.
Magad után ítélj embertársad felol, légy minden ügyedben józan és megfontolt.
Mint jól nevelt ember, edd, amit eléd tesznek, és ne habzsolj, nehogy megvessenek érte.
Tartsd meg az illemet, s elsonek hagyd abba, ne légy tehetetlen, nehogy botrányt okozz.
Ha pedig többekkel ülsz egy társaságban, ne nyújtsd ki a kezed elobb, mint szomszédod.
Nem elég kevés is az okos embernek? Akkor fekvohelyén nyugodtan lélegzik.
Jól alszik, aki nem eszik túl sokat, s reggel, ha fölébred, jó eroben van. Az álmatlanság, hányás, hascsikarás a mértéktelen embernek a sorsa.
Ha mégis legyoztek az ízes falatok, kelj föl és hányd ki: mindjárt megkönnyebbülsz.

Hallgass rám, fiam, és ne vess meg engem, akkor végül majd megérted szavaimat. Uralkodj magadon minden tettedben, akkor nemigen lesz betegségben részed. (Sir 31, 12-22)

A lakoma nem dozsölés csupán, hanem összefonódik a szolidaritással, a szegények megsegítésével

Termésedbol, mindabból, ami földeden terem, minden évben gondosan vedd ki a tizedet,
és az Úr, a te Istened színe elott azon a helyen, amelyet majd kiválaszt neve hajlékául, tarts ünnepi lakomát gabonád, borod és juhod elso ellésébol, hogy megtanuld az Urat, a te Istenedet minden idoben félni.
Ha azonban túl hosszú az út, s nem tudod elvinni, mert az a hely, amelyet az Úr, a te Istened neve számára kiválaszt, túl messze van neked, és mert az Úr, a te Istened megáldott téged,
tedd pénzzé, s fogd a pénzt, és menj el arra a helyre, amelyet az Úr, a te Istened kiválaszt,
aztán végy a pénzen mindent, amit akarsz, marhát és juhot, bort és részegíto italt, mindent, amit csak kívánsz, és tarts ott az Úr, a te Istened színe elott lakomát, örülj egész családoddal.
Közben ne feledkezz meg a levitáról, aki városodban lakik, mert hisz o nem részesült veled az örökségben.
Minden harmadik évben különítsd el az, azévi termésbol a tizedet és tedd a kapud elé.

Aztán menjen a levita, aki nem kapott veled részt és örökséget, a városban lakó idegen, árva és özvegy, s egyen jóllakásig, hogy az Úr, a te Istened megáldjon kezed munkájában, s mindenben, amibe csak belefogsz. (Mtörv 14, 12-19)

Vannak szent helyek az ünnepi lakomákra, ahol a hely Istennek van szentelve, ez lakoma is szent. Már a mózesi törvény is eloírja, hogy étkezéskor gondolnunk kell a szegényekre. Adjunk nekik mindenünkbol, ne csak abból, ami nekünk fölösleges. Segítsük az árvát, özvegyet, a rászorulókat. A lakoma lehet a szolidaritás eszköze, ha másoknak is adunk belole. Debrecenben szokássá vált, hogy jótékonysági bált rendeztek, ami úgy muködött, hogy mindenki vitt, amit jónak látott, süteményt, szendvicset, üdítot. Felállítottak egy büfét, ahol ezeket kedvezo áron eladták. A bevételbol élelmiszereket vásároltak és csomagot készítettek a rászorulóknak. Késobb a megjelentek nem a büfében lévo árut vásárolták és ették meg, hanem mindenki a sajátját. Így a büfé nem muködött, nem volt belole bevétel, nem volt mibol csomagot készíteni. A rendezok úgy akarták kiküszöbölni ezt a gondot, hogy a jegyekkel együtt kiadtak egy felhívást, amiben kérték a megjelenoket, hogy a hagyományos módon muködjön a rendezvény. Nem vették tudomásul, nem változott semmi. Végül megszuntek ezek a rendezvények.

Az étkezés részesedés Isten üdvözíto tetteiben: emlékezés – megjelenítés – kiosztás

(Vö.:Kiv. 12, 1-17)

Az étkezés részesít bennünket Isten üdvözíto tevékenységében. Jézus étkezéskor, az utolsó vacsorán alapítja meg az Oltáriszentséget. A zsidók a húsvét ünneplésére rituális keretek között készítették az ünnepi vacsorát. Ezen az emlékünnepen ünnepelték Egyiptomból való szabadulásukat. A zsidókat az ajtófélre kent bárányvér mentette meg a haláltól, minket is az újszövetségben Jézus vére, a bárány vére mentett meg az örök haláltól. A vérnek a zsidók különös jelentoséget tulajdonítottak. A vér az élet, az élet pedig az Istenné, csak o rendelkezhet vele. Ezért mágikus tisztelet övezte, nem ették meg és a mai napig sem eszik meg. A közös étkezés az Úr oltárává lett. A zsidók nem ettek addig, amíg a próféta nem áldotta meg az ételt. (1Sám 9, 9-13)

Mi már nem tartjuk fontosnak az étkezéseket, arról is gyakran megfeledkezünk, hogy evés elott imádkozzunk és megköszönjük a kenyérben Isten ajándékát.

Az étel Isten ajándéka, amely által gondoskodik az emberről

Az étel Isten ajándéka nem csak a zsidóknak a pusztába, hanem napjainkban is. Mi is hiába dolgoznánk, ha nem lenne munkánkon az Isten áldása, nem lenne semmi értelme. A zsidók a pusztában mannát ettek, Isten ajándékát. Ez az ajándék meg volt minden nap, de nem lehetett összegyujteni. Így nem volt az emberek között különbség, hogy ki tudott többet gyujteni. Mindeni egyforma volt. Nekünk is Isten ajándéka az étel, mert rászorulunk Istenre.

Az újszövetségi étkezés a kinyilatkoztatás eszköze. Jézus elso csodáját is egy étkezésen tette. A kánai menyegzon a vizet borrá változtatta. A bor az öröm forrása, a közös étkezés is öröm forrása kell, hogy legyen. Az egy asztalnál való étkezés a közösségvállalás jele. Akik együtt esznek, egybe tartoznak. (A családi asztalhoz való tartozás az élet feltétele a sivatagban, hiszen a kit kirekesztett a család, azt az éhhalál fenyegette.)

A Jézussal való együtt étkezés felemel. (A tékozló fiú történetében bár a fiatalabb a bunös, a végén mégis az idosebb rekeszti ki magát a lakomáról!) (Lk 15, 1-3)

A vámosok és a bunösök mind jöttek, hogy hallgassák.

A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez bunösökkel áll szóba, sot eszik is velük” - mondták.

Erre példabeszédet mondott nekik: Itt következik három példabeszéd: az elveszett bárányról, az elveszett drachmáról, és a tékozló fiúról.

Isten Országába mindenki meghívást kap; a kirekesztettség oka csak az egyén maga lehet.

Jézust vádolták ellenségei, hogy a bunösökkel ül asztalhoz, velük étkezik. Jézus valóban leült a megvetett vámosokkal, bunösökkel. A vádakra példabeszéddel válaszolt. A tékozló fiú estét ismerjük. A történet elején egyértelmunek látszik, hogy a fiatalabb fiú a fekete, a rossz, az idosebbik pedig a fehér, a jó. A történet végén azonban kiderül, hogy nem jól ítéljük meg a két fiú szerepét.

A visszatért bunös fiú megköveti apját, megbánja buneit és az apa nem csak megbocsát, de lakomát is rendez annak örömére, hogy az elveszett fiú megkerült. Ez a lakoma Isten országa. A tékozló fiú a díszvendég, a másik fiú nincs sehol. Igaz, hogy az idosebbik fiú nem hagyta el az atyai házat, de csak kényszerbol maradt otthon. Otthon maradt és úgy gondolta, hogy dolgozik, elvégzi a feladatait és várja a jogos jussát. Ezzel o mindent megtett azért, hogy jogosult legyen az örökségre. Kötelességbol tette, mögötte pedig önzés volt. Felháborodott atyjára, azért amiért megbocsátott. O kirekesztette magát az atyai lakomáról. Jézus ezzel magyarázta meg vádolóinak, hogy nem elég a kötelességüket teljesíteni, szeretet, megbocsátás nélkül kiszorulnak az atyai házból. A megtéro bunöst örömmel fogadja vissza az Atya. Isten szeretetasztalához csak úgy közelíthetünk, ha alázattal megyünk. Az isteni lakomán csak az alázatosak vehetnek részt.

Jézus az utolsó vacsorán erre az alázatra tanította meg tanítványait. Megmosta a lábukat és megmagyarázta nekik az alázat fontosságát. A kenyérszaporításkor Jézus igénybe vette a tanítványai segítségét. Nem mintha nem boldogult volna nélkülük, de szükség volt a két kenyérre és az öt halra azért, hogy érezzük, hogy ha nem adunk semmit Istennek, akkor nincs mit megszaporítania, amit aztán sokszorosan visszaadhat nekünk. Minden, amit teszünk, a jó, amivel másokon segítünk Isten ajándéka. Teréz anya törékeny termete ellenére nagyon nagy dolgokra volt képes, megkapta hozzá Istentol az erot. Jézus a feltámadása után is elso megjelenésekor halat evett tanítványaival. A tanítványok nem ismerték fel csak a kedves tanítvány János. Péter is tudta, hogy Jézus az, hiszen felvette köntösét és a vízbe vetette magát. Látták, de nem merték elhinni, hogy o az. Az emmauszi tanítványok sem ismerték fel, pedig velük ment az úton és magyarázta a szentírást. A közös étkezésen a kenyértöréskor ismerték csak fel, de akkor eltunt a szemük elol. Nem az volt a lényeg, hogy a szemükkel lássák, hanem, hogy felismerjék és higgyék, hogy feltámadt és velük maradt. A szentáldozás is közös étkezés Jézussal. A pap magyarázza a szentírást, mint annak idején Jézus és átváltoztatja a kenyeret, megjeleníti Jézust a közös étkezésen. A kenyér minoségileg nem változik, de nem látnunk kell nekünk se Jézust, hanem hinnünk kell, hogy velünk maradt. A szentmisén mindegyikünknek küldetése van. Mi felismerjük Jézust a kenyérben és borban, és ezt el kell mondanunk másoknak is, mint ahogy azt a tanítványok tették. Látták a feltámadt Jézust és elmentek hírül vinni másoknak is. Ezt kell tennie minden hívo embernek.

---

Babits Mihály: Eucharistia  

Az Úr nem ment el, itt maradt.
Őbelőle táplálkozunk.
Óh különös, szent, nagy titok!
Az Istent esszük, mint az ős

törzsek borzongó lagzikon 
ették-itták királyaik
husát-vérét, hogy óriás
halott királyok ereje

szállna mellükbe - de a mi
királyunk, Krisztus, nem halott!
A mi királyunk eleven!
A gyenge bárány nem totem .

A Megváltó nem törzsvezér.
Ereje több, ereje más:
ő óriásabb óriás!
ki két karjával általér

minden családot s törzseket.
Egyik karja az Igazság,
másik karja a Szeretet...
Mit ér nekünk a Test, a Vér,

ha szellemében szellemünk
nem részes és ugy vesszük Őt
magunkhoz, mint ama vadak
a tetemet vagy totemet?

Áradj belénk hát, óh örök
igazság és szent szeretet!
Oldozd meg a bilincseket 
amikkel törzs és vér leköt,

hogy szellem és ne hús tegyen
magyarrá, s nőjünk ég felé,
testvér-népek közt, mint a fák,
kiket mennybol táplál a Nap.

1938. márc.