Gyuri atya előadása elején személyes élményeit osztotta meg azzal kapcsolatban, hogy Tiszaújvárosba kerülve, hogyan kezdődött el az a missziós munka, amelynek eredményeként ma már áll a templom, a paróchia, és létezik egy kicsiny közösség; megszületett az egyházközség.

Feladatául azt kapta, hogy a soron következő előadásban az eucharisztikus ünneplésről beszéljen.

Jézus nagy jelentőséget tulajdonított a közös étkezésnek, a terített asztalnak. Vacsorát rendezett a búcsúzására. Ezen a közös vacsorán foglalta össze egész tanításának lényegét. Kezébe vette a kenyeret megtörte, odaadta tanítványainak. Megtörte a kenyeret, ahogy az ő testét is megtörték. Majd a bort is odaadta nekik és azt mondta, vegyétek és egyétek ez az én vérem. Egyértelműen meghagyta nekik, hogy ezt cselekedjék az ő emlékezetére. Döbbenetes Jézus kenyértörése és az ő testének megtörése! Szent Pál azt mondja, hogy sokat szenvedett az Isten Fia, nagy volt a ti váltságdíjatok. A szentáldozáshoz szentként kell járulnunk. Bocsánatos bun megbocsátást nyer a szentáldozáskor, de nem szabad megszoknunk azt, hogy kis bűneink vannak, és azok nem számítanak.

A pap megkérdezi a kisgyereket, hogy milyen a bocsánatos bűn. A kisgyerek azt mondja, olyan, mint amikor belelépek egy tócsába és egy kicsit sáros leszek. És milyen a súlyos bűn? Az olyan, mint amikor térdig járok a sárba. És milyen a sok kis bocsánatos bűn? Olyan, mint mikor a kis pocsolyába beleesek. A sok kis bűntől végül mi is mindenütt sárosak leszünk! Keresztény életünket hasonlíthatjuk ahhoz az esethez, amikor valaki stoppol az út szélén. Megy egy gyors autó az autópályán. Meglátja a vezetoje, hogy egy ember áll az út szélén. Nem áll meg, és meg sem ismeri, ki int neki, mert siet. Jön egy másik autó is, az sem áll meg, o is siet! S így o sem ismeri fel, hogy ki lehet az út szélén stoppoló idegen. Jön egy Trabant, a sofor meglátja az út szélén álló embert és megáll. Akkor látja, hogy Jézus az. Felveszi és elviszi. Elégedett magával, hiszen o elvitte. De Jézust nem elvinnünk kell! Oda kell Neki adni a kormányt! Azt mondani: „Te vezess Uram!” Ez a keresztény élet. Nekünk Isten nélkül, a magunk erejébol semmi sem megy. Rá kell bíznunk Istenre magunkat.

Jézus engedelmességet hirdetett. O, aki engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig, példát adott nekünk az engedelmességre, mert a szenvedésbol engedelmességet tanult. Az utolsó vacsorán Jézus azt mondta, legyetek egyek, mint ahogy én egy vagyok az Atyával! Ezt az egységet valósítja meg az Eucharisztia, amikor mindannyian az egy kenyérbol részesülünk és így alkotjuk titokzatosan Krisztus testét, az Egyházat.

Jézus egyszeru, tudatlan embereket választott apostolainak, akik nem voltak képzett, muvelt emberek, mégis felforgatták a világot. Ok vitték szét az utolsó vacsorán megalapított Eucharisztiát.

Egy szerzetes Szíriába negyven évig élt egy oszlop tetején (Oszlopos Szent Simon). Egy másik, pedig négykézláb járt és füvet evett. Ok így vezekeltek, így közeledtek Istenhez. Mintegy vállalták ezt a szent naivitást, azzal, hogy életük nagy részében ezzel az aszkézissel próbáltak közelebb kerülni Istenhez. Ami eleinte furcsa volt másoknak, az késobb vonzóvá vált, mert elkezdtek tanácsokat kérni tolük az emberek. Érezték, hogy ezzel az egyszeruséggel megértettek valamit Isten titkából. Nekünk is fel kell vállalnunk hitünket, -orült módon is akár- és így közelednünk Istenhez. Önfeláldozó hit, szolgáló szeretet nélkül az egyház halott! Az Eucharisztia pedig az a forrás, amelybol táplálkoznunk kell. Az Eucharisztia a mennybol alászállott kenyér, a halhatatlanság eledele, minden kegyelem forrása.

Végezetül a Görög Katolikus Szent Liturgiából a papi csendes imádság szavait hallottuk, amely világossá teszi, hogy mit is ünneplünk az Eucharisztiában:

„…mert valahányszor eszitek e kenyeret és isszátok e kelyhet, az én halálomat hirdetitek, az én feltámadásomat valljátok. Megemlékezvén tehát Uralkodónk mi is az o üdvözíto kínszenvedésérol, az életadó keresztrol, a háromnapos eltemetésrol, a halottaiból történt feltámadásról, a mennybemenetelrol, a te jobbodon való ülésrol s az o dicsoséges és rettenetes második eljöveteléro l- tieidet a tieidbol néked ajánljuk föl mindnyájunkért és mindenekért.”