Hogyan készüljünk a Nagyböjtre?
Kedves Olvasók!
Minden évben körforgásszerűen tér vissza Húsvét előtt a Nagyböjt. Talán első olvasásra nehézségeket jelent számunkra, különösen pedig akkor, ha belegondolunk, hogy a Nagyböjt 40 napig tart. Ilyenkor felmerülhet bennünk a kérdés, hogy egyáltalán miért is van erre szükség.
Már az elején látnunk kell, hogy a böjt általában nemcsak egészségünk érdekében fontos, sokkal inkább lelkünk ápolását, fejlődését segíti elő. Hiszen ekkor fejlődik ki érzékünk a mértékletesség iránt, ekkor tanuljuk megbecsülni mindazon értékeket, amelyek nélkülözhetetlenek számunkra.
Itt kell megemlíteni a különböző nagyböjti erény gyakorlatokat, amelyeket Adventben is megteszünk, valamint minden nap fontos megtenni. Ezek a gyakorlatok nem nehezek, valamint életkörülményeinkhez igazodnak, ráadásul több formájukat is ismerjük.
Jézus Krisztus a pusztában, amikor is 40 napig böjtölt, egyszerre mutatta be számunkra a testnek és a léleknek az Istenre való ráhangolódását. Amikor ugyanis a testünket Istenre hangoljuk (bizonyos eledelektől, mint például a hústól, zsíros ételektől, édességektől tartózkodunk, vagy a szórakozás területén visszafogjuk magunkat), egyben megtapasztaljuk, hogy Isten képes betölteni és felülmúlni minden mást. Napjainkban sokan nem törődnek a böjttel, hiszen félnek találkozni a Mindenható Istennel. Ezért inkább folytatják megszokott, rohanó, agyonhajszolt életüket.
Ezzel eljutottunk a böjt, különösen a Nagyböjt másik fontos mozzanatához: a lelkünk formálásához. Ennek legkiemelkedőbb formája a csend és a bűnbánat. Isten hangját a csendben hallhatjuk meg. Ezért fontos, hogy amikor a mi Urunk szenvedésére, kereszthalálára és feltámadására készülünk, akkor lelkünket megtisztítjuk mindattól, ami eltérít bennünket az Istennel való kapcsolatunktól. Ezért fontos, hogy a ilyenkor jobban odafigyelünk imádságainkra. Ez a gyakorlat persze nemcsak a Nagyböjt idejére szól, hanem azáltal elmélyül bennünk az elmélyült imaélet. A bűnbánat legkiemelkedőbb formája a Szentgyónás szentsége, amelyben őszintén és töredelmesen bevalljuk Istennek mindazon bűneinket, amelyekkel megsértettük Istennel való kapcsolatunkat. Ezért bátorítok mindenkit, hogy a ne féljen a szentgyónástól. Ugyanakkor komolyan készüljön fel rá, hiszen itt az Irgalmas Istennel találkozik az ember. Ugyanazt a végtelen irgalmat és szeretetet tapasztaljuk meg, amit sok bűnös is, amikor Jézussal találkoztak. A bűnbánat egyben határozott elköteleződést is jelent: „Menj, de többé ne vétkezzél!” - halljuk Jézus felhívását. Ez az, ami megadja a újrakezdés lehetőségét. A nagyböjt tehát megtanít újrakezdeni is.
A bűnbánatban az ember egyszerre érzi át bűntől való megsebzettségét, de egyben meg is tapasztalja Isten végtelen irgalmát és szeretetét, amellyel a Mindenható Isten minden emberhez lehajol. Ezt minden alkalommal megtapasztaljuk, amikor gyermeki bizalommal fordulunk a Mennyei Atyához. Így az ember Isten iránti szeretetből mond ellene a sátánnak és fordul az őt szerető Mindenható Isten felé. A Nagyböjt felkészít bennünket, arra hogy Krisztus feltámadása ne egy ellaposodott ünnep legyen, hanem életünk részévé is váljon. Hiszen feltámadás a megtérés, vagyis a bűntől való elfordulás, továbbá az újrakezdés és életünk végső célja: a halálból való feltámadásunk és Örök Életünk.
Így kívánok minden kedves olvasónak Istentől megáldott, lelkiekben gyümölcsöző Nagyböjti készületet.
Papp Péter
Új Év
Amikor egy új évet elkezdünk, nem tehetjük meg anélkül, hogy ne tekintenénk vissza az elmúlt évre és ne adnánk hálát érte a Mindenható Istennek. Szilveszter napján – sőt már előtte – láthatjuk, amint utcai árusok kínálják sípjaikat, dudáikat, olykor-olykor tűzijátékot és petárdát is. Este a világ különböző pontjain bulik, party-k kezdődnek el, amelyek gyakran a részegeskedésig is elmennek. Ezek után bátran feltehetjük a kérdést: Ennyit ér egy esztendő, hogy csak bulizással fejezzük be?
A keresztény ember nagyon jól tudja, hogy az idő is a Mindenható Isten ajándéka. Ő az, aki minden teremtményének kijelölte az idejét. Így az ember földi életének is ki van jelölve az ideje és a rendje. Éppen ezért amikor egy év végéhez érünk, nagyon fontos, hogy átnézzük: mit tettünk meg az elmúlt évben. Mi az, amit talán nem úgy tettünk, ahogy Isten szerette volna. Mi az, amiben még javíthatunk. Bármi is történt az elmúlt év során velünk, semmi nem történt a Mindenható Isten tudta nélkül. Ő nagyon is jól tudja, hogy mit rejt magában egy év, amelyet minden örömével és bánatával együtt ami üdvösségünkre fordít.
Ami nem maradhat ki a hálaadásból, az nem más, mint megköszönjük Istennek a lehetőséget, hogy még megélhettük ezt az esztendőt. Ezáltal lehetőséget kaptunk még, hogy tökéletesedjünk és egyre jobban megismerve a Mindenhatót, felkészüljünk a Vele való végleges találkozásra. Ez az, amiket megköszönünk minden év végén a hálaadó Szentmisében.
Új év napjával az évet ismételten a Mindenható Isten jelenlétében kezdjük el, amikor is az Ő kegyelmét kérjük, hogy minden, ami az új esztendőben velünk történni fog, azt mi úgy tudjuk fogadni, mint Isten ajándékait. Tulajdonképpen újra Isten gondviselő szeretetére bízzuk magunkat. Ezért fontos, hogy a szilveszteri mulatozás mellett legyen meg a helye annak is, hogy másnap – azaz az új év első napján – a Szentmisében ismét Istenre bízzuk magunkat és így kezdjünk el egy újabb évet. Éppen ezért a B.U.É.K.! rövidítésnek a következő igazi értelme van: Bízd Újra Életed Krisztusra!
Így kívánok minden Kedves Olvasónak Istentől áldott Új évet!
Papp Péter
káplán
Advent
Hogyan lettem Római Katolikus keresztény - Bártfainé Márti
Böjt - elmélkedés
Keresztút
40 nap aszkézis és böjt önmagunkért és a világért
A keresztény ember a megváltás titkainak mélyebb megélése érdekében, saját lelki-benső életében is igyekszik készülni, lelkileg hangolódni, vagy bemosakodni abba a titokba, melyet teológiai szakkifejezéssel Mysterium Paschale-nak, azaz szent három napnak nevezünk. A szent három nap eseményei hitünk legmélyebb titkait próbálják leleplezni, s ahhoz, hogy valóban jelen legyünk, szükséges önmagunk leleplezése. A leleplezés alatt érteni kívánom a ránk nehezedő lelkiismereti terhek felülvizsgálatát, azok megbánását és szentségi letételét. Ahhoz, hogy az ember sikeresen önvizsgálatot tartson, az egyházatyák ajánlják az aszkézis és a böjt útját.
Az életszentség útján elindulni, és azon haladni elengedhetetlen velejárója a kegyelem világosságánál tartott önreflexió, mikor is felmérjük értékeinket és hibáinkat, képességeinket és gyengeségeinket, erőnket és korlátainkat, lehetőségeinket és feladatainkat. Egész életre szóló feladatunk ezek után a hibáink elleni szívós és kitartó küzdelem, és a bennünk szunnyadó értékek kifejlesztése. Az alázatosság megtanít bennünket arra, hogy helyesen értékeljük önmagunkat. Így elkerüljük az elbizakodottságot, amely csak saját erejében és képességeiben bízik, de a kisebbrendűség érzését is, amely eltúlozza az ember gyarlóságát és méltatlanságát. „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg önmagát”(Mk 8,34) – Jézus ezzel kijelöli tanítványi számára az önfegyelmezés, az önmegtagadás és az aszkézis útját.
Az önmegtagadás azt jelenti, hogy lemondok saját akaratomról, elképzelésemről, vágyamról, Isten akaratának rendelem alá, és rendelkezésére bocsátom. Az embernek nem azért kell bizonyos dolgoktól tartózkodnia, mert azok önmagukban rosszak. A keresztény felfogás szerint, mindaz, amit Isten teremtett jó, és az emberek használatára rendeltetett. „Tudom, és meg vagyok győződve az Úr Krisztusban, hogy magától semmi sem tisztátalan”(Róm 14,14). A teremtett dolgok a velük való visszaélés által válnak rosszá és meg nem engedetté.
Az aszkézis fogalma ma a keresztény ember önnevelését jelenti. A szó eredeti értelme szerint, testi erőre, ügyességre való törekvést jelent. Törekvést az erkölcsi helytállásra, lelkierő megszerzésére, amely biztosítja a lélek uralmát a test és annak vágyai fölött. Aszkézisen értjük a céltudatos, állandó igyekezetet, hogy ésszerű gyakorlatokkal az ösztönös életet a keresztény szellemiségnek, vagyis Isten akaratának rendeljük alá. Hangsúlyozni szükséges, hogy nem a lemondás az önmagában értékes, hanem annak a keresztény élet legfőbb céljára való beállítottsága. Az áldozatok, a test megfegyelmezésének célja és értelme a keresztény személyiség kibontakozása és beteljesülése.
Az eredeti bűn következtében az ember ki van szolgáltatva a bűnnek és ösztöneinek. Ahhoz, hogy az üdvösség felé haladni tudjunk, Isten kegyelmén kívül, erkölcsi erőnk bevetésére is szükség van. Állandóan érezzük magunkban annak a másik törvénynek a hatalmát, amely a lélek ellen tör, és az embert arra akarja rávenni, hogy ne a jót tegye, amit lát és helyesel, hanem a rosszat, amit alapjában véve elutasít. (vö. Róm 8,23) „A versenyzők valamennyien megtartóztató életet élnek, minden tekintetben. Ők hervadó koszorúért, mi pedig hervadhatatlanért. Én is futok, de nem céltalanul. Megzabolázom, és rabságba vetem testemet, hogy míg másokat tanítok, magam méltatlanná ne váljak” (1Kor 9,27).
A mai modern gondolkodású ember hatalmas erőfeszítéseket tesz földi célok, múlandó sikerek eléréséért. Mennyivel értékesebb az a cél, amelyet örök életnek nevezünk, ami az Istennel való teljes életközösségben ragadható meg. Az aszkézis lényegéből következik kötelező volta minden keresztény ember számára. Formája és mértéke az egyén adottságaihoz igazodik, ezért különféle lehet, de a lemondás és az önfegyelmezés alól senki számára nincs felmentés.
Az aszkézis kötelező volta az egyház böjti törvényeiben nyer megfogalmazást. Tágabb értelemben böjt alatt értünk minden lemondást, melynek valláserkölcsi céljai vannak. Szűkebb értelemben az ételtől és italtól való tartózkodást jelenti a lelki előrehaladás érdekében. A böjtnek szintén nem önmagában, hanem a keresztény ember lelki megtisztulásának és megszentelődésének szolgálatában van értelme. Minden bűn ugyanis kárt tesz az Isten által alkotott rendben, növeli a világban fellelhető rossz hatalmát. Míg az önként vállalt önmegtagadás és áldozat, tudatosan elfogadott szenvedés hozzájárul a világ megváltásához, valamit jóvátesz, valamit helyre igazít. Hozzájárul, hogy egy egészen kicsivel nagyobb legyen a rend az életünkben, a környezetünkben, a világban.
H.L. atya
„Íme hitünk Szent Titka!”
Minden Szentmisében felhangzik a Feltámadásba vetett hitünk megvallása: „Íme hitünk Szent Titka! Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.” Tehát nemcsak egy megemlékezésről van szó, amelyhez különböző népi hagyományokat fűzünk. Jézus Krisztus feltámadása a ma élő ember számára is aktuális, hiszen a bűntől megsebzett ember képes kilépni, megszabadulni bűneitől. A feltámadás nemcsak egyszerű vigasz, hanem történelmi tény. Ezt bizonyítja az a több, mint 1 milliárd ember élete, akik hiszik és tudják, hogy emberi életünk végső célja nem a halál. A halál csak kapu abba az Örök Életbe, amelyet már földi életünk folyamán képesek vagyunk megismerni.
Amikor Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük, mélységes hálát is kell, hogy érezzünk, hogy Isten végtelen irgalmából szabadon és minden sátáni kényszer nélkül járhatjuk életünk útját. Ezért is mondja Szent Pál apostol, hogy ha Jézus Krisztus nem támadt volna fel a halálból, akkor felesleges volna a mi hitünk. Vagyis az emberi életnek nem lenne célja.
Minden Szentmisében, amikor is a Feltámadt Jézus Krisztussal találkozunk, tudatosítjuk magunkban, hogy az a Feltámadt Jézus, Akit magunkhoz veszünk az Oltáriszentségben, ugyanaz a Krisztus adja meg számunkra életünk beteljesedését is. Ezzel a lelkülettel köszöntöm a Polgáron élőket: Krisztus feltámadt! Alleluja!
Papp Péter
Gondolatok a Nagyböjtre
Ahhoz, hogy megértsük a Nagyböjt lényegét, elsősorban nem úgy kell tekintenünk rá, hogy ez az ünnep csak a lemondásról szól. Fontos, hogy lássuk be a Nagyböjt lélekformáló erejét.
Jézus Krisztus a pusztában, amikor is 40 napig böjtölt, egyszerre mutatta be számunkra a testnek és a léleknek az Istenre való ráhangolódását. Amikor ugyanis a testünket Istenre hangoljuk (bizonyos eledelektől, mint például a hústól, zsíros ételektől, édességektől tartózkodunk, vagy a szórakozás területén visszafogjuk magunkat), egyben megtapasztaljuk, hogy Isten képes betölteni és felülmúlni minden földi dolgot.
Ezenkívül fontos, hogy a lelkünket is Istenre hangoljuk. Ennek legkiemelkedőbb formája a csend és a bűnbánat. Isten hangját a csendben hallhatjuk meg. Ezért fontos, hogy amikor a mi Urunk szenvedésére, kereszthalálára és feltámadására készülünk, akkor lelkünket megtisztítjuk mindattól, ami eltérít bennünket az Istennel való kapcsolatunktól. Ezért fontos, hogy a ilyenkor jobban odafigyelünk imádságainkra. Ez a gyakorlat persze nemcsak a Nagyböjt idejére szól, hanem azáltal elmélyül bennünk az elmélyült imaélet.
A Nagyböjt másik lelki megnyilvánulása a bűnbánat. A bűnbánatban az ember egyszerre érzi át bűntől való megsebzettségét, de egyben meg is tapasztalja Isten végtelen irgalmát és szeretetét, amellyel a Mindenható Isten minden emberhez lehajol. Így az ember Isten iránti szeretetből mond ellene a sátánnak és fordul az őt szerető Mennyei Atya felé. Így a Nagyböjt felkészít bennünket, arra hogy Krisztus feltámadása ne csak egy szép ünnep legyen, hanem életünk részévé is váljon. Hiszen feltámadás a megtérés, vagyis a bűntől való elfordulás, továbbá az újrakezdés és életünk végső célja: a halálból való feltámadásunk.
Így kívánok minden kedves olvasónak Istentől megáldott, lelkiekben gyümölcsöző Nagyböjti készületet.
Papp Péter
A Szeretet Mécsese
„Mindennél magasztosabb utat mutatok nektek…”- írja Szent Pál apostol a korintusi első levélben. A magasztos út pedig nem más, mint a szeretet útja. Lehet, hogy ez elég gyakran elhangzó vagy elcsépelt szó, mégis a legfontosabb az ember életében. A szeretet erő és nem gyengeség: összetartó tényező és nem lágy ingovány, nem érzékeny szentimentalizmus csupán, hanem komoly akarat-megnyilvánulás.
Fontos az ember életében, mert a szeretet nélkül nem lehet élni. A szeretet élteti a gyermeket, akit az édesanyja világra szül és az édesapja gondjába vesz. A szeretet köti össze a házastársakat: ez a megfoghatatlan érzés fedezi fel a kedvesét, a másik énjét. A szeretet azonban nem csak megtalálja a társát, hanem meg is tartja. Amikor nem rója fel a rosszat, hanem inkább a jót dicséri. Amikor elviseli a másik hibáját és nem veti a szemére. Amikor türelmes vele szemben és nem panaszolja fel a nehézségeket. A másik javát keresi és nem az önmagáét. Nem féltékeny a másik boldogságára, hanem együtt örül a sikerének. Nem emeli ki saját képességeit, hanem elismeri a társa eredményeit. És nem zár ki a szeretet senkit sem az érdek nélkül elajándékozó szeretetéből. A szeretet meghallgatja a másik panaszát és nem fojtja bele a szót. A szeretet mosolyt fakaszt a másik arcára és nem keserűséget. Engedi, hogy más is éljen és nem korlátozza tevékenységét. A szeretet vigasztalja a szomorkodót és bánatát igyekszik eloszlatni. A kétségbeesettnek új reményt ad és a jövőbe vezeti. Ez a szeretet virraszt a beteg ágya mellett, hogy vigaszt nyújtson. Ez a szeretet védi meg a bántalmazástól és állítja vissza az eredeti becsületébe az ártatlanul megvádoltat. A szeretet elfelejti a sérelmeket, kibékíti a haragosokat és megbocsát az ellenségeskedőknek. A szeretet csak akkor él, ha befogadják és nem utasítják vissza. Ha elutasítjuk, akkor az ember lelke meghal. A befogadott és viszonzott szeretet pedig éltet, gazdagít és boldogít. Álljunk meg ezért Karácsony szent ünnepén egy kis időre, hogy meggyőződhessünk róla, tudunk-e tiszta szívből szeretni, örülni egymásnak? Ha a válaszunk igen, akkor már más dolgunk nem is lehet a világon, mint küzdeni a legnemesebb célért, vagyis egymásért.
Lengyel József
káplán
|
|
