Igen sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy vallásomhoz hű kereszténynek mondhassam magam. Ebben nagy segítségemre volt a család egyik nagy barátja Babály András atya, aki megtanított imádkozni és sok mindent megmagyarázott, amit még akkor nem igazán értettem. Pl.: Van három út előttem, egy út vezet a jó Istenhez, kettő pedig mellé. Döntsem el, hogy melyik utat választom.  Én akkor a jó Isten felé vezető utat választottam. Jól tudtam, hogy András atya ebben nekem segíteni fog és kis családomnak egyaránt. Vannak olyan családok, akik az anyatejjel szívják magukba a katolikus hitet, ez nálunk nem így volt. Nekünk mindent az alapoknál kellett kezdeni. Ezúton szeretném, megköszöni András atyának, hogy mindenben segítségített. Tanított szeretettel és türelemmel rózsafüzért imádkozni valamint, hogy miként lehet a jó Isten felé vezető úton meg maradni. Utána egy kis idő eltelt és Levente atya folytatta a hit erősítését bennünk. Aki nagyon nagy gonddal és szeretettel ápolta és táplálta bennünk a hitet. Harminchat éves voltam mikor elém állt és azt mondta, hogy itt az idő, hogy katolizáljak, vagy megint harminc évet akar várni?! Akkor én - három óra alatt - eldöntöttem, hogy igen én katolizálni fogok. Azért kellett mindezen átesnem, mert édesanyám református, édesapám katolikus volt engem pedig reformátusnak kereszteltek. Nagy örömmel mentem szüleimhez, hogy tudassam velük a jó hírt. Erre rám förmedt édesanyám: „Feladod azt a hitet, amire megkereszteltek?” Mire én azt válaszoltam, hogy én nem érzem magaménak ezt a hitet.  Igaz ugyan, hogy leadom a református hitet, de felveszem az édesapámét, amelyet már gyerekkoromban is magaménak éreztem.

Levente atya is biztatott, hogy majd édesanyám szíve megenyhül és beletörődik attól, hogy katolizálok. De ez nem így történt. Nem jöttek el a szüleim és a testvéreim sem a templomba. Visszagondolva még a mai napig is fájdalmas ez számomra.  De ekkor már a katolikus hívek is mellém álltak, elhalmoztak szeretetükkel és úgy öntötték belém a hitet, mint édesanya a csecsemőjébe az anyatejet. Volt, hogy ’kicsurrant’ ez az édes anyatej a számból, (amikor elcsüggedtem, elkeseredtem, elhagyatottnak éreztem magam),  de ők letörölték (vigaszukkal, bátorításukkal) az ajkamat és újra tápláltak. Mindezt fáradhatatlanul, töretlenül és nagy szeretettel. Ezúton szeretném megköszönni nekik is, hogy nem ítéltek el, hanem támogattak és elfogattak. Köszönöm lelki atyámnak, a biztatását, mert kitartó szeretete sokat segített a hitem megerősítésében. Mert megművelte bennem a hit földjét és belevetette a hit magját, amely szépen kihajtott s szépen gyarapszik és előbb-utóbb egy gyönyörű gyümölcsöző fa lesz belőle. Szeretném megköszönni Bosák Nándor püspök úrnak is azt, hogy engedélyezte katolizálásomat.

Áldja meg az Isten erőben, egészségben és adjon erőt a további munkájához. Köszönettel tartozok volt kántorunknak, Béres Tamásnak, aki biztató szavaival napról-napra erősítette hitemet. Nagyon sok lelki támaszt kaptam még Lengyel József atyától, aki megtanította, hogyan lehet jó katolikusként elviselni a kudarcokat. Természetesen azért még vannak hiányosságaim, amire Papp Péter atya mutatott rá, hogy az igazság fáj, de szembe kell vele nézni. Testvérétől Papp László atyától megtanultam, hogy a hitet komolyan kell venni és szívvel-lélekkel kell gyakorolni. Ezúton szeretném megköszönni a lelki atyának a pásztori gondoskodást és szerető figyelmeztetéseket. A jó Isten áldja meg Őket.

Katolizálásomnak ez a története, melyet szerettem volna megosztani mindenkivel.

Tisztelettel és szeretettel: Bártfainé Márta (Polgár)