Azzal a céllal indultunk el mindannyian, hogy a Szűzanya lábaihoz szeretnénk elvinni kéréseinket, esedezéseinket, hálaadásunkat, valamint azért, hogy az Ő anyai oltalmába ajánljuk önmagunkat, életünket, itthon maradt családtagjainkat. Az odavezető utat végigimádkoztuk és végigénekeltük, ezzel is készülve a búcsúi szentmisére. Odaérkezésünkkor már rengeteg ember volt a kegyhelyen, akik szintén azért jöttek oda, hogy kifejezzék szeretetüket és ragaszkodásukat az Égi Királynő iránt. Első utunk a templomba vezetett, ahol köszöntöttük a Szűzanyát, ezután a szentmise kezdetéig mindenki egyénileg készült a Jézussal való találkozásra. Tíz óra harminc perckor megkezdődött a szentmise, melyet Ladocsi Gáspár püspök atya mutatott be, s a szentbeszédet is ő mondta. Prédikációjában a Szűzanya erényeiről beszélt.

Zarándokok lehettünk körülbelül négy-ötezren, akik Magyarország egész területéről érkeztünk. Nagyon jó volt végigtekinteni a völgyön, ahogy ez a maroknyi ember együtt imádkozott, együtt énekelt. Minden zarándoklat,- legyen az Szentkúton, Máriabesnyőn, Máriapócson vagy bárhol a világon- egy közös tanúságtétel keresztény hitünkről, keresztény örökségünkről és keresztény összetartozásunkról.

A szentmise után tovább indultunk, hogy most már, mint kirándulók tekintsük meg Magyarország egyik nagyon szép városát, melyben Szent István királyunk utoljára alapított püspökséget. Fél három magasságában érkeztünk meg Vác városába, ahol a Duna parton való sétával kezdtük az ismerkedést a nevezetességekkel. A püspökség épülete mellett felmentünk a székesegyház előtti térre, ahonnan a szeminárium épületébe érkeztünk meg. Itt csak az udvarra engedtek be bennünket, hiszen ezt az épületet 2004. évvel átadták a zsámbéki Apor Vilmos Főiskolának, mert az ő épületük leégett. Éppen ezért idén szeptembertől a kispapok a püspökség épületében kezdik felkészülésüket a papságra. Ezután megtekintettük a püspökség hatalmas kertjét, mely tele van különleges fákkal és növényekkel.

Az Egyházmegyei Múzeumban különleges és páratlan kelyheket, miseruhákat, püspöki jelvényeket, egyházi műkincseket, valamint a váci egyházmegyéről szóló dokumentumokat tekinthettünk meg. Mind anyagi, mind pedig eszmei értékben felbecsülhetetlen kiállítás tárult a szemünk elé, melyért dicséret illeti az adakozókat, az összegyűjtőket és a kiállítókat. Mindezek után, amikor már csatlakozott hozzánk a plébános és a káplán atya is, bementünk a székesegyházba, ahol a templom plébánosa röviden, színesen elmondta a székesegyház történetét. Elénekeltük a Boldogasszony Anyánk című éneket, s ezután átsétáltunk a ferencesek templomába, ahol Bokros Levente templomigazgató atya fogadott bennünket nagy szeretettel, s készségesen beszélt nekünk a templomról, s annak történetéről. Nagyon díszes templomot csodálhattunk meg, amelyet nyugodtan nevezhetünk Vác „ékszerládikájának”. Ez a templom volt utolsó állomásunk Vácott, búcsút kellett venni a szép Duna melletti várostól, hiszen indulnunk kellett, mert hosszú az út hazáig.

Nagyon elfáradtunk mindannyian, hiszen a szentmisét végigálltuk, Vácon pedig sokat sétáltunk, de úgy gondolom, hogy lelkileg feltöltődtünk, s gazdagabbak lettünk egy magyar város látnivalóival. Azt szokták mondani, hogy amiért megszenvedtünk, megküzdöttünk azt tudjuk igazán értékelni. Ezekért a látnivalókért pedig igazán el kellett fáradnunk.