RSS-csatorna
English Italiano Deutsch
Tiszaalpár (2006. július 10.-11.)

„A bencés lélek viharokkal dacoló köveit szeretnénk lerakni az Alföld futóhomokjában.”

Berecz Erzsébet Skolasztika
bencés nővér

Ifjúsági csoportunk elhatározta, hogy vállalva a többórás autóutat, Tiszaalpáron a bencés nővéreknél ünnepli Szent Benedek atyánkat, Európa fővédőszentjét. Utunk célja az volt, hogy kis közösségünk még jobban összekovácsolódjék, és a kölcsönös szeretetben megerősödjék. A hosszú utat megszakítottuk Kenderesen, ahol tisztelettel adóztunk Vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó nyughelyénél. Bencés szokás szerint első utunk a Szentségi Jézushoz vezetett, elvégeztük a napközi imaórát, hálát adva az Úrnak, hogy szerencsésen megérkeztünk. A két nap folyamán bekapcsolódtunk a kolostor liturgikus életébe, és képet kaptunk a rend kialakulásáról, szokásairól, és mindennapjairól Benedikta nővér és Márta nővér segítségével. Ottlétünk alatt hálát adtunk egy aranymisés és egy újmisés atyáért.

Bár a két nap rövidnek tűnik még emberi léptékkel is, mégis megtapasztaltuk Jézus jelenlétében az örök élet előízét.

Kapcsolódó anyagok: Képek

       

hivatal@polgariplebania.hu