„Mindennél magasztosabb utat mutatok nektek…”- írja Szent Pál apostol a korintusi első levélben. A magasztos út pedig nem más, mint a szeretet útja. Lehet, hogy ez elég gyakran elhangzó vagy elcsépelt szó, mégis a legfontosabb az ember életében. A szeretet erő és nem gyengeség: összetartó tényező és nem lágy ingovány, nem érzékeny szentimentalizmus csupán, hanem komoly akarat-megnyilvánulás.

Fontos az ember életében, mert a szeretet nélkül nem lehet élni. A szeretet élteti a gyermeket, akit az édesanyja világra szül és az édesapja gondjába vesz. A szeretet köti össze a házastársakat: ez a megfoghatatlan érzés fedezi fel a kedvesét, a másik énjét. A szeretet azonban nem csak megtalálja a társát, hanem meg is tartja. Amikor nem rója fel a rosszat, hanem inkább a jót dicséri. Amikor elviseli a másik hibáját és nem veti a szemére. Amikor türelmes vele szemben és nem panaszolja fel a nehézségeket. A másik javát keresi és nem az önmagáét. Nem féltékeny a másik boldogságára, hanem együtt örül a sikerének. Nem emeli ki saját képességeit, hanem elismeri a társa eredményeit. És nem zár ki a szeretet senkit sem az érdek nélkül elajándékozó szeretetéből. A szeretet meghallgatja a másik panaszát és nem fojtja bele a szót. A szeretet mosolyt fakaszt a másik arcára és nem keserűséget. Engedi, hogy más is éljen és nem korlátozza tevékenységét. A szeretet vigasztalja a szomorkodót és bánatát igyekszik eloszlatni. A kétségbeesettnek új reményt ad és a jövőbe vezeti. Ez a szeretet virraszt a beteg ágya mellett, hogy vigaszt nyújtson. Ez a szeretet védi meg a bántalmazástól és állítja vissza az eredeti becsületébe az ártatlanul megvádoltat. A szeretet elfelejti a sérelmeket, kibékíti a haragosokat és megbocsát az ellenségeskedőknek. A szeretet csak akkor él, ha befogadják és nem utasítják vissza. Ha elutasítjuk, akkor az ember lelke meghal. A befogadott és viszonzott szeretet pedig éltet, gazdagít és boldogít. Álljunk meg ezért Karácsony szent ünnepén egy kis időre, hogy meggyőződhessünk róla, tudunk-e tiszta szívből szeretni, örülni egymásnak? Ha a válaszunk igen, akkor már más dolgunk nem is lehet a világon, mint küzdeni a legnemesebb célért, vagyis egymásért.

Lengyel József
káplán