Beszámolók a sümegi lelkigyakorlatról

Gimnazista koromban sok lelkigyakorlaton vettem részt, ami akkor természetes volt, hozzá tartozott a diákéletünkhöz. Talán nem is tudatosult akkor bennünk, hogy ez a lelki töltődés mennyire fontos az életünkben.
Azóta eltelt jó pár év, s ritkult ezeknek a lelki feltöltődéseknek a száma. Ezért is örültem, mikor tavasszal sikerült Sümegre eljutnom Barsi Balázs, ferences szerzetes előadásaira.
A szerzetes kolostorba belépve, azonnal lehetett érezni a rohanó, zajos külvilág kirekesztettségét. Egész más lüktetést árasztottak az ódon falak. Az egész napos vonatozás után is élvezettel hallgattam Balázs atya esti elmélkedését. S az ezt követő napok mondanivalója, a közös éneklések a csodálatos templomban, segítettek a lelki megerősödésben.

Több témáról is beszélt Balázs atya, s így mindenkinek tudott üzenni. Segíteni abban, ami nehézséget jelenthet a civil életben. Mi az, ami személy szerint nekem jelentett sokat? Az egyik ilyen téma: a magány. A magány elől sok ember menekül. Pedig ugyanúgy hozzánk tartozik, mint pl. a bánat, az öröm és más érzések. El kell fogadni a magányt is, tudni kell hogyan elfogadni, hisz olykor jótékony hatású is lehet. Aki a magányt nem bírja, nem közösségi ember. Aki a magány elől közösségbe menekül, csak 'érzéstelenítő' szernek használja a másikat. Egy idő után az ilyen ember a közösségben is magányos lesz.

A második téma, mely igen aktuális napjainkban is: a megtérés. Megtérni azaz ember képes, aki teljesen odafordul Istenhez, egészen átadja magát. Teljes odafordulás azt jelenti, hogy nem csak a templomban, vallásos közegben, hanem a civil életben is pl. munkahelyen, családban is élem ezt a lelkületet. Nincs kettős életünk, mert különben hiteltelenné válunk, egész éltünk képmutatás lesz.

Az egész átadás pedig három területen kell hogy megvalósuljon:

Befejezésül Isten műveirol esett szó dióhéjban. Isten teremto művéről. Isten önmagát akarta nekünk ajándékozni, melyről a teremtett világ tanúskodik lépten-nyomon. Valamint megváltó művéről, mellyel lehetőséget kapunk mi is az üdvösség elnyeréséhez. Értelmet kap így földi életünk.

Dr. Polonkai Edit gyermekorvos

---

Még a borongós idő és a sokórás vonatozás sem tántoríthatott el bennünket attól, hogy az ország másik végébe utazzunk lelkigyakorlatra. Így tizenhárman, polgári és tiszaújvárosi fiatalok elindultunk Sümegre, ahol három felejthetetlen napot töltöttünk.

Nagyon vártam ezt a lelkigyakorlatot, mert már hallottam Balázs atya konferenciabeszédét, és tudtam, hogy valóban feltöltődhetünk és megerősödhetünk lelkiekben.

Számos kérdésemre választ kaptam úgy, hogy azokat fel sem kellett tennem. Hihetetlenül őszintén és egyszerűen mondta ki a dolgokat, így nagyon sok minden a „helyére” került bennem. Olyan hittel és meggyőződéssel tudott a vallásunkról, hitünkről beszélni – hogy közben a hibákat sem titkolta el -, hogy minden nap egyre büszkébb lettem rá, hogy római katolikus vagyok.

Pannika

---

Én is részt vettem a Sümegi lelkigyakorlaton. Ez volt életem első lelkigyakorlata, ami nagyon megérintett. Már egy hónappal előtte kezdtünk készülni erre a pár napra. Eleinte nem is értettem miért, aztán rájöttem. Rájöttem, hogy ezek a napok azért vannak, hogy közelebb kerülhessek Istenhez, ezért még jobban kell figyelnem rá mint eddig. Ezt tudatosítottam magamban, de megvalósítani már nem volt olyan egyszerű. Balázs atya beszédét és stílusát nagyon csodáltam, így oda tudtam figyelni az elmélkedéseire. Mindezek ellenére nem volt könnyű. Nagy odafigyelést igényelt a szilencium, az egyéni elmélkedések.

Úgy mentem Sümegre, hogy sok kérdés volt bennem, amikre választ kerestem, problémákat vittem oda, amikre megoldást vártam. Úgy jöttem haza, hogy kérdéseimre választ kaptam az elmélkedésekben.

Megdöbbentő volt, mert úgy éreztem, mintha rólam beszélne Balázs atya, pedig nem is tudott a problémáimról. A lelkigyakorlat utolsó estéje olyan este volt, amikor mindenki feltehette kérdéseit (persze névtelenül) és Balázs atya mindegyikre válaszolt. Ezért a még bennem megválaszolatlanul maradt kérdések is válaszra találtak. Így teljes lelki megnyugvással tértem haza.

Nagyon tetszett hogy mindez a hétköznapitól eltérő körülmények között történt így még nagyobb hatással volt rám. A körülmények alatt értem, hogy egy kolostorban voltunk mindvégig, és minden nap közös imaórákon, szentmisén vettünk részt. Nagy ajándék volt számomra, hogy a templom mindig nyitva állt előttünk, akkor mentünk imádkozni, amikor akartunk és ezt többen ki is használtuk.

Nagyon sokat jelentett számomra ez a lelkigyakorlat, valamit elindított bennem, valami elkezdődött az alatt a pár nap alatt, amit remélek, hogy sosem ér véget.

Hazaérkezve tapasztaltam meg, hogy az igazi lelkigyakorlat most kezdődött. A hétköznapi életben hasznosítani és alkalmazni mindazt, amit ott tanultunk, amivel gazdagodtunk. Megvalósítani az elhatározásokat, amiket feltettem magamban. Ezt tartom nagy feladatnak.

Megtapasztaltam Isten végtelen szeretetét, aki mindig velünk van! Meg kell tanulnunk azt, hogy teljesen rá tudjuk bízni magunkat, bízzunk benne, mert Ő elrendezi a dolgokat.

Ildikó