Lélekemelő, imádságos és közösségépítő alkalomnak adott otthont a polgári plébánia az „Egy szívvel” missziós dicsőítő napon, amelyre a környező településekről és távolabbról is sokan érkeztek május 9-én. A résztvevők közösen keresték annak útját, hogyan lehet ma hitelesen megélni és továbbadni Krisztus örömhírét – „egy szívvel, egy szájjal magasztalva az Istent” (vö. Róm 15,6).
A nap során a dicsőítés szolgálatát az EFFATA gödöllői dicsőítő zenekar végezte. Énekeikkel és imádságos jelenlétükkel segítették a résztvevőket abban, hogy szívüket megnyissák Isten előtt. A közös dicsőítés nem pusztán zenei élmény volt, hanem valódi imádság, amely előkészítette a szíveket a tanítás, a szentségi találkozás és a személyes imádság befogadására.
A délelőtti programban Schnörch Tamás és Bényi Bernadett házaspár tett tanúságot. Őszintén beszéltek arról, hogyan távolodtak el egy időre Istentől, az Egyháztól és egymástól, és hogyan tapasztalták meg később Isten irgalmas, helyreállító szeretetét. Tanúságtételükben különösen hangsúlyos volt, hogy a házasság és a család lelki egységét nap mint nap ápolni kell. Elmondták: volt időszak, amikor a szentségi élettől és a keresztény közösségtől eltávolodva egyre nagyobb belső zűrzavart, testi-lelki terheket és házassági feszültséget éltek át. Bernadett így fogalmazott: „Az életem, de legfőképpen a lelki életem a feje tetejére állt.”
Fordulópontot az jelentett számukra, amikor újra Istenhez fordultak segítségért. Megrendítő egyszerűséggel idézték fel ezt a belső kiáltást: „Uram, ha tudsz, csinálj valamit, mert én már ezt nem bírom.” Tanúságuk szerint ettől kezdve lassan, de valóságosan elindult a gyógyulás útja: visszatértek a gyónáshoz, a szentmiséhez, a közös imádsághoz és az egyházi közösséghez.
Különösen erős üzenetként hangzott el, hogy az Istennel való kapcsolat és a házastársi kapcsolat szorosan összefügg. A házaspár arról beszélt, hogy amikor külön-külön is dolgozni kezdtek saját istenkapcsolatukon, házasságuk is megerősödött. Bernadett szavaival: „Minden áldott nap dolgozunk az Istennel való kapcsolatunkon és a házasságunkon.” Tanúságtételük arra is figyelmeztetett, hogy a keresztény embernek szüksége van világos lelki tájékozódásra, szentségi életre, imára, megbocsátásra és megtartó közösségre.
A lelki nap kiemelt része volt Varga János verbita szerzetes atya tanítása, amelyben személyes tanúságtételén keresztül beszélt a megtérésről, a lelki gyógyulásról, a húsvéti hit reményéről és Isten országának valóságáról. Megrendítő őszinteséggel idézte fel saját életének nehézségeit, családi sebeinek történetét, és azt, miként kezdődött el benne Isten gyógyító munkája. Megtérésének pillanatát felidézve így fogalmazott: „Másnap reggel úgy ébredtem, hogy olyasmit éreztem a lelkemben, amit addig soha. Én nem tudtam, mi az, hogy béke.”
Tanításának egyik központi gondolata az volt, hogy Isten gyógyítása mindig a lélek gyógyításával kezdődik. Jézus gyógyításaira utalva emlékeztetett: amikor a bénát Jézus elé vitték, az Úr először nem a testét gyógyította meg, hanem ezt mondta: „Bűneid bocsánatot nyertek.” Varga atya hangsúlyozta: „A lelki gyógyulás a megtéréssel kezdődik.”
A húsvéti idő üzenetéről szólva rámutatott: Jézus föltámadása után nem ment azonnal vissza az Atyához, hanem együtt maradt tanítványaival, mert meg kellett erősítenie őket a hitben. A keresztény remény alapja a feltámadásba vetett hit: nem csupán lélekben, hanem – a Hiszekegy szavaival – testben és lélekben való feltámadásra vagyunk meghívva.
Varga János atya sokat beszélt Isten országáról is. Arra hívta fel a figyelmet, hogy Jézus példabeszédeinek jelentős része így kezdődik: „Az Isten országa olyan, mint…” Ez azért fontos, mert – ahogy mondta – „az Isten országa a mi hazánk.” A keresztény ember meghívást kap arra, hogy megtanulja Krisztus „nyelvét”, és úgy éljen a világban, hogy közben már Isten országához tartozik.
Tanításában különös hangsúlyt kapott a Szentlélek vigasztaló és megerősítő szerepe is. „Amikor Jézus tanít, nemcsak ismeretet ad át, hanem kegyelmet is” – mondta az atya, bátorítva a jelenlévőket, hogy merjék kérni Istentől hitük megerősítését: „Te tudod, hogy a hitednek melyik része gyönge még. Mondd meg neki: Uram, ezt a részt kérlek, erősítsd meg.”
A lelki megújulás útjáról szólva külön kiemelte a szentségek szerepét, főként a gyónás gyógyító erejét. Szavaival élve: „A gyónás egy extrém gyógyító szentség.” Ahogy a testnek szüksége van rendszeres tisztálkodásra, úgy a léleknek is szüksége van arra, hogy újra és újra megtisztuljon Isten irgalmában.
A nap programja gazdag lelki tartalmat kínált: a tanítások és tanúságtételek mellett közös dicsőítés, rózsafüzér-imádság, gyóntatás, szentmise, valamint személyes áldás és közbenjáró ima várta a jelenlévőket. Sokan élhették meg, hogy nem csupán hallottak Istenről, hanem személyesen is elé vihették sebeiket, kérdéseiket és reményeiket.
A kegyelmekből azonban nemcsak a személyesen jelenlévők részesülhettek. Az eseményt az EWTN Katolikus Televízió élőben közvetítette, így sokan bekapcsolódhattak otthonukból is – különösen azok, akik betegségük, idős koruk vagy a távolság miatt személyesen nem tudtak jelen lenni. Az élő közvetítés lehetőséget adott arra, hogy a közös ima és lelki töltekezés a templom falain túl is sok emberhez eljusson.
Az EWTN Katolikus Televízió médiamissziójának fontos része az imádságos lelkület elmélyítésének támogatása. Ezt a célt szolgálja a Vox Dei applikáció is, amely gazdag lelki tartalmakkal segíti használóit a mindennapokban. A napi evangéliumi elmélkedések, a rózsafüzér-imádság, valamint különféle tematikus podcastok abban kívánnak segítséget nyújtani, hogy a hívek hite megerősödjön, és a mindennapok forgatagában is élő kapcsolatban maradhassanak Istennel.
Az „Egy szívvel” missziós dicsőítő nap így valóban közös ünneppé válhatott: személyesen jelenlévők és a képernyők előtt imádkozók együtt tapasztalhatták meg, hogy Isten ma is megszólít, gyógyít, helyreállít és közösséget épít.
A rendezvény a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a VKT-ZENE-26-0095 projekt keretében valósult meg.
Fotó: Papp Ágoston


















































































































