NyitĂłlap
HĂ­rek
Templomunk
Pasztorális terv
Közösségeink
Imák
Ügyintézés
ArchĂ­vum
Hitoktatás
PowerPoint gyűjtemény
Prédikációk





A szentmisék rendje

Polgáron

Hétfő, kedd, péntek: 7.30
Csütörtök: 17.00
Szombat: 7.30, 18.00 (téli időszámításkor 17.00)
Vasárnap: 9.30

Filiák

Görbeháza: vasárnap 8:00
Tiszagyulaháza: vasárnap 11.00
Újtikos: vasárnap 13.30

 
A szent kereszt a teológiában és a művészettörténetben

Nagyon értékes vetített képes előadást hallgattunk meg a Polgári Római Katolikus Plébánián 2011. szept. 15-én, a Kálváriabúcsúra való lelki készület részeként, amit új plébánosunk, Maga László atya tartott az érdeklődőknek.

Bevezetőjében elmondta, hogy a Biblia középpontjában a kereszt áll. Természetesen az Újszövetségben emelkedik ki a szent kereszt jelentősége. „Az evangélium nem más, mint Jézus szenvedéstörténete hosszú bevezetővel” (Karl Martin)

Plébános atya három korra (ókor, középkor, modern kor) osztotta a témát. Először az adott kor teológiai tanítását emelte ki, majd beszélt a kereszt művészettörténeti ábrázolásáról. A továbbiakban előadásának néhány vázlatát emelem ki:
         
Ókor

Teológia: Krisztus kereszthalála nyilvánvalóvá tette, hogy a bűn erőtlen dolog, hogy Isten nagyobb, mint a Sátán, és az erény hatalmasabb, mint bűn. Krisztus feltámadása nekünk életet és romolhatatlanságot ajándékozott.
Művészettörténet: Krisztus jelképe először a hal és a . Majd a románkori keresztekről láttunk képeket, amelyekről vagy hiányzott a corpus, vagy a feltámadt Üdvözítőt ábrázolták királyi koronával, drágakövekkel.

Középkor

Teológia: Úgy tekintettek Krisztus kereszthalálára, mint a világ bűneiért való jóvátételre és kiengesztelődésre, amely által „Isten szeretete ragyogott fel.” (Aquinói Szent Tamás)

Művészettörténet: A gótika korától a szenvedést és a halált mutatják be az keresztalkotásokban. A gótikus templomok maguk is keresztformában épültek -, több ilyen alaprajzú templomot mutatott be plébános úr.

Modern kor

Teológia: A kereszt a hűség és engedelmesség jele. Jézus mindhalálig engedelmeskedett, vállalta sorsát.

Művészettörténet: Megrendítő képeket láttunk a szenvedő Krisztusról, megfelelő magyarázattal.

Még néhány gondolattal fejezte be László atya az előadását.

A naponkénti keresztvetés a szent keresztre emlékeztet minket. „Soha ne távozz házadból a kereszt jele nélkül!” (Aranyszájú Szent János)

„A kereszt a legbölcsebb könyv, amit csak olvashatunk!” (Viennay Szent János)

int tudjuk, a kereszt két szálból áll, egy függőlegesből és egy vízszintesből. A függőleges szár fölfelé tör, összeköti a földet és az eget; a vízszintes szár pedig jelképezi a szeretetre tárt karokat. Elsősorban a Szent kereszt Krisztus szenvedésének jelképe, és ha keresztet látsz az útszélen, mindig vess keresztet, mert az ég és föld egymástól elválaszthatatlan.

Köszönjük László atyának, hogy a szent keresztről tartott előadását, megismertette velünk mélyebb értelemben is, hogy a szent kereszt születésünktől a halálunkig elkísér, s azon túl is… Emlékeztet arra, hogy Jézus Krisztus megváltotta a világot szenvedésével.

Szeretnénk, ha László atya hasonló előadásokkal örvendeztetne meg bennünket lelki tisztánlátásunk és hitvallásunk elmélyítésében.

Varga Gáborné (Erika)
Ny. gimnáziumi tanár