Augusztus első két hetében nem kis vállalkozásba kezdtünk Gábor atyával. Cigány testvéreink kérésére elindultunk házról-házra , hogy megáldjuk hajlékukat. Segítőink, Rontó Béla és felesége Anita mutatták, hogy melyik házban laknak a romák. Megvallom őszintén, hogy nagy meglepetésben volt részünk, hiszen szinte mindenütt nyitott szívekre találtunk. A romák nem tudták, hogy menni fogunk, így a hétköznapok készületlenségében találtuk őket. Készségesen nyitottak ajtót és nagyon örültek az áldásnak. 142 házat áldottunk meg összesen. Minden ház lakójának adtunk egy kisüveg szenteltvizet, valamint meghívtuk őket augusztus végén megrendezett első cigány szentmisére.

Általában hellyel és egy pohár frissítővel is megkínáltak a nagy kánikulában. Örömmel tapasztaltuk, hogy a házakban rend és tisztaság uralkodott. Ilyen módon elég sok előítélettel kellett leszámolnunk a házszentelések kapcsán. Sehol nem esett szó a segélyről, senki nem méltatlankodott érezték, hogy az áldás többet ér mindennél és mi is tudtuk, hogy ennél többet Isten szolgája nem adhat. De ebben az áldásban valóban benne volt minden jó, és nem győztük nap mint nap kimondani a jót az ott lakókra, hiszen a áldás szó latinul (benedictio) annyit jelent, mint jót mondani. A meghívottakból nagyon jó zenészek verbuválódtak a szentmise kíséretéhez. Lelkesek voltak és nyitottak. A több mint száz fős cigánymisén (164 fő) a magyarok is boldogan vallották: „Atya! Ezek a roma-testvérek valóban szívből énekelnek!” Hiszem, hogy a közös éneklésünk és istentiszteletünk ’kétszeres’ imádság volt. Köszönöm, hogy ott lehettem! Levente atya