„Aki Istenben bízik, nem csalatkozik.”

Ha valaki hétköznap, a reggeli misére elmegy, könnyen észreveheti, hogy a templom bal oldali padsorában, az úgynevezett asszonyok oldalán, szépen sorban ülnek az asszonyok, úgy 30-40-en, míg a jobb oldali padsorban, a férfi oldalon, sokszor, csupán egyetlen férfiember ül. Ez az ember azonban, télen - nyáron, esőben, fagyban, mindig elmegy a templomba, hogy Isten dicséretével és áldásával kezdje meg napját.

Ő Polonkai László, Laci bácsi, aki a polgári Egyházközség idei kitüntető díját a Pro Ecclesia Polgariensis díjat veheti majd át augusztus 16-án a templombúcsú ünnepi szentmiséjén. Ezt a címet, azon keveseknek adományozza Egyházközségünk, akik valamilyen formában segítik, támogatják az Egyházat, részt vesznek az Egyház életében, és maguk is példamutató életükkel, talán másoknak is segítenek észrevenni a Katolikus Egyház szellemi és erkölcsi értékeit.

Egész életét a becsület, a tisztesség, a másokon segíteni akarás, a jó szándék és az Istenhez való ragaszkodás fémjelzi. Bizony sok idő eltelt, azóta, hogy 1925. június 15-én meglátta a napvilágot. Szüleivel, és 4 testvérével egy polgárhoz közeli tanyán éltek, ahol hosszú évekig a családi gazdaságban dolgoztak. A családban a vallásos nevelést, az Istenhit magvát, édesanyja ültette el benne. Bár életüket lefoglalták a tanya körüli tennivalók, azért mindig jutott idő, a hétköznapokban is, az Istenre. A család sohasem kezdte el az étkezéseket az asztali áldás nélkül, és nem nyugodott le a nap a közös családi ima nélkül sem. Édesanyjuk életvitele, aki a rózsafüzér társulatnak is tagja volt, példát mutatott a gyermekeknek. Laci bácsi és édesanyja, még kisgyerekként, hajnali rorátéra is eljárt a tanyáról, 7 km-ről, dacára a nagy távolságnak és a sokszor zord decemberi időjárásnak.

Laci bácsi, a háború és a kommunizmus viharait átvészelve, 1970-ig a tanyán munkálkodott, majd a nyugati-főcsatorna zsilipjének kezelésével bízták meg, ahol 15 évig, nyugdíjazásáig dolgozott.

Nyugdíjas éveit, már itt Polgáron kezdte, amelyhez szervesen kapcsolódott egy még aktívabb egyházközségi élet. Az Ő segítsége is kellett ahhoz, hogy a templom szentélynek renoválása elkészülhessen, hogy az orgona csodálatosan megújuljon és még sok egyéb dolog, mely által Polgár és katolikus közössége is gazdagodott.

Bár Laci bácsi már 85. évét tapossa, még mindig töretlen vidámsággal és optimizmussal tekint az életre. Mesélte, hogy tavaly a hajnali rorátéra menve, megbotlott, és mindkét karja eltört. Ennek ellenére, elment a misére, szépen megáldozott, és utána sétált el az orvoshoz. Vagy máskor, műtét után, közölte orvosával, hogy neki pedig otthon kell lennie, még Húsvét előtt, mert nem múlhat el Húsvét úgy, hogy Ő ne vegyen részt a feltámadási körmeneten. Úgy is lett.

Sokunkban bizonyára felmerül a kérdés, honnan ez az erő? A választ, maga Laci bácsi adta meg. Istenben bízom. Bármi bajomban hozzá fordulok, és eddig mindig megsegített. Ez ad nekem erőt, vidámságot és kitartást a mindennapokhoz.

Kedves Laci bácsi! Az Isten áldja meg további életét, és tartsa meg még sokáig ebben a szellemi frissességben, fizikai és lelki egészségben. Gratulálunk az elismerő címhez, és reméljük, még sokáig köreinkben tudhatjuk.

Rapcsák Judit