Isten fiának, a világ Megváltójának, a mi testvérünknek születésnapját ünnepeljük. Közel kétezer éve minden szentmiseáldozatban a keresztáldozat mellett Jézus születését is ünnepeljük, mert a miséző pap szavaira, amit a II. vatikáni zsinat az eukarisztia alapítása elbeszélésének nevez, Jézus közénk jön a fehér ostya színei alá rejtőzve. Most, az év kezdetén, illő, hogy nagyobb ráfigyeléssel kapcsolódjunk bele a kereszténység legnagyobb misztériumába. A Jézus születését ünneplő pásztorok kortársai lehetünk, ha nemcsak külső jelenlétünkkel, de lélekben is bekapcsolódunk a karácsonyi igeliturgiákba.

A Dicsőség a mennyben az Istennek… a pásztoroknak az örömhírt közlő angyalok énekét hozza el számunkra. Bennünket is imádásra hívnak az áldozati liturgiában megjelenő Jézus elé.Kétezer évvel ezelőtt csak némelyeknek adatott meg az a nagy kegyelem, hogy a megtestesült Ige közelébe kerüljenek. A zsidók által lenézett és utolsóknak tartott pásztorokkal közölte az égi hírnök, hogy Isten földre szállt. De ugyanakkor a messzi Keletről jött tudós királyok képviselték a távoli nemzetek népeit is, mintegy előre vetítve Jézus későbbi mondását, miszerint a zsidó népen kívül más juhai is vannak, akikhez ugyanúgy szólt a küldetése mint a választott néphez. A két — igaz, kis számú — csoport betlehemi jelenléte előre jelezte, hogy minden megszületett embernek az emberi testet magára vevő Istenfiánál van a helye. Előbb vagy utóbb mindenkinek találkoznia kell a kisded Jézussal. Számunkra óriási előnyt és többletet jelent, hogy kereszténységünk révén nem ismeretlenek előttünk a megváltás eseményei. De nekünk, különös ajándék, hogy megérthettük, és lehetőségünk van a kereszténység megalapítójának, Jézus Krisztusnak születésnapját ünnepelni.

Ez az ünnep nagy kihívás is számunkra. Kétezer évvel ezelőtt azon a bizonyos éjszakán földre szállt a szeretet. Földre szállt az az erő, amely egyedül képes összefogni a különféle nyelvű, bőrszínű és vallásfelekezetű embereket. Ahogy a jászol közelében megfértek egymás mellett az igazhitű zsidó pásztorok a pogány világból érkező bölcsekkel, ugyanúgy a mi kötelességünk, hogy karácsony ajándékát legalább lélekben együtt ünnepeljük a földkerekség minden emberével. Mert közülünk senki nem mondhatja el, hogy — saját erejéből — valamicskével is különb bármelyik más embertársánál. Istennél mindnyájan egyenlő mértékben értékesek vagyunk. Isten minden emberért küldte az ő Fiát. A betlehemi kisded minden embert vár és vonz a szegényes istállóba. Ha komolyan átérezzük az evangélium üzenetét, akkor nem eshet nehezünkre testvérnek nevezni a nincstelen koldust, a más nyelvet beszélő, vagy a miénktől eltérő bőrszínű embertársainkat.Isten magára vette a mi emberi testünket. Nem királyi palotát választott — habár megtehette volna —, hogy a világra jöjjön.

A legelhagyottabb, a legszegényebb, s az ott lévő állatoktól bűzlő barlangban látta meg a napvilágot, hogy földrelépésének első pillanatában megtanítsa nekünk: ezen a mulandó sárgolyón a legfontosabb a szeretet.Halála előtt szeretetének legnagyobb jeleként rendelte a szentmisét, az eukarisztiát, hogy állandóan köztünk maradhasson, nemcsak szavai, tanítása által az igeliturgiában, hanem valóságosan is a hófehér ostyában. Tudta azt, hogy a történelem folyamán sokszor meggyalázzák a kenyér színe alatt, de ettől sem riadt vissza, nem választott más formát. Vállalta az emberek gonoszságából származó gyalázkodást, a sok méltatlan áldozást, mert nagyon szeretett minket.S mi, büszke keresztények, nagyon sokszor képtelenek vagyunk elfogadni a másképp gondolkodó „testvéreinket" még akkor is, ha ők is a jó célt akarják szolgálni, de nem a mi elképzelésünk szerint.Vegyük fontolóra az év kezdetén, miként állunk a szeretettel. A szeretet ünnepe csak akkor ünnep, ha az kihat a mindennapi életünkre. Ha az ünnepek elmúltával visszazökkenünk a régi kerékvágásunkba, akkor nem is volt karácsonyunk, hanem csak egy jó alkalom az eszem-iszomra.Lélekben térdeljünk a pásztorokkal és a napkeleti bölcsekkel együtt a betlehemi jászol elé, s kérjük a szentmiséken valóságosan megjelenő Jézust, oltsa belénk az igazi és őszinte szeretetet.

Úgy lépjük át az újév küszöbét, hogy minden nap és minden tettünkkel, akaratunkkal szeretni akarunk, s a pásztorokkal és a bölcsekkel együtt vigyük magunkkal mindenki számára az örömhírt, hogy Isten földre szállt és itt maradt közöttünk.