Nyíregyházán a társszékesegyházban 2006. június 17-én délelőtt 10 órakor Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi megyéspüspök pappá szentelte Bökő Péter, Ferenczi Richárd polgári és Katona István dombrádi születésű diakónusokat, ugyanezen a szentmisén diakónussá szentelte Kálmán József és Papp Péter akolitusokat.
A papszentelésre a környező településekről is érkeztek hívek. Különösen nagy ünnep volt ez a nap Polgár lakói körében, hiszen a nyolcezres városban – ahol az elmúlt évtizedekben nyolc hivatás is született –, két újmisés papot is köszönthet ebben az évben: Ferenczi Richárdot és Bökő Pétert.
Ferenczi Richárd Úrnapját választotta újmiséjének bemutatására, amit azért is érdemes megemlíteni, mert mint ahogy a püspök is kifejtette szentelési homíliájában: „ahogyan az úrnapi körmenetben a pap a kezében viszi az Oltáriszentséget, ugyanúgy a pap szentségmutató az Isten kezében.” Bökő Péter 24-én tartja első miséjét délután 4 órakor.
A pap- és diakónusszenelés az egyik legszebb szertartás, ahol egymást követik a papi szolgálat lényegét kifejező mozzanatok, szimbólumok. A szentelési szertartás az evangélium után következett, egy méltóságteljes párbeszéddel kezdődött Váradi József püspöki helynök és Bosák Nándor püspök között
„– Főtisztelendő Atya! Az anyaszentegyház kéri, hogy szenteld fel ezeket a testvéreinket a felelősségteljes szerpapi szolgálatra.
– Méltónak találod őket?
– A keresztény nép megkérdezése és az illetékesek véleménye alapján tanúsítom, hogy méltónak találtattak.”
A szertartás első részében lehettünk tanúi annak a mozzanatnak, amikor a Mindenszentek litániája alatt a jelöltek az oltár felé arca borulva kifejezik, hogy meghalnak a világnak és csak Istennek akarnak élni. Közben a hívek a szentek közösségéhez imádkoznak azért, hogy ezt a jó elhatározást megvalósítsák a papi életükben.
Bosák Nándor püspök homíliájában a papi szolgálat lényegét, a Krisztusnak elkötelezett egyértelmű szolgálatot emelte ki, majd részletesen beszélt a papszentelés mozzanatairól, amelyek kifejtik, kézzelfoghatóvá teszik a liturgikus cselekményekben megvalósuló mélységes titkot. Ebben a szimbólumrendszerben határozott és kiemelkedő helyet foglal el az az ősi szertartás, amellyel a kezdetektől fogva átadják a Krisztustól megbízott hatalmat. A püspök a szentelendő fejére téve kezét mintegy közvetíti, továbbadja szolgálata kegyelmét.
„A kéznek meghatározó szerepe van a hétköznapokban” – emelte ki az elfogadás, a szeretet mozdulatait a püspök. Amire rátesszük a kezünket, azt a magunkénak tartjuk. Ugyanígy, amikor a püspök ráteszi a szentelendő fejére a kezét, kifejezi, hogy Krisztus azt az embert a karjába veszi, elfogadja, mintegy magához öleli és így adja neki a küldetést. Ebben a kézrátételben benne van az a megbecsülés, amiben Krisztus a hivatást adja, benne van az a biztonság, hogy Krisztus kezébe veszi az életét, és gondoskodni fog a kiválasztottról.
A főpásztor után a jelenlévő papok is a szentelendők fejére teszik a kezüket, kifejezvén azt, hogy küldetésüket a papok közösségében fogják végezni. Megható pillanat ez, hiszen tanáraik, lelkivezetőjük, barátaik teszik ezt, akik imádságaikkal kísérték őket a szentelésig, és most már paptestvérként köszöntik őket.
Ezt követően az újonnan felszenteltek ígéretet tesznek, hogy az egyház közösségében a püspök vezetésével engedelmesen szolgálják Krisztust és az egyházat. Ekkor a püspök a pap kezét összefogva belehelyezi azt a saját kezébe, mintegy belehelyezve Krisztus kezébe magát, és ezzel válaszolva arra a kiválasztásra, amit Krisztus adott számára.
A beöltözés után a püspök megkeni a felszenteltek kezét a nagycsütörtökön megszentelt olajjal. Már az Ószövetségben is így kenték fel a királyokat, prófétákat, papokat, az Isten által kiválasztott embereket. A püspök ezután átadja a papoknak a szentmiséhez szükséges eszközöket: a bort hordozó kelyhet és a paténát.
A szentelési szertartás utolsó mozzanataként a püspök egyenként békecsókot vált az újonnan felszenteltekkel, és ettől kezdve velük együtt mutatja be a szentmisét. A papszentelés szertartását végigkövetése, a szolgálatra kiválasztás titkának megsejtése a hívő ember számára is üzenetet hordoz. Megsejti a kiválasztottság misztériumának mélységét, Isten akaratának feltétel nélküli elfogadása titkát, és ebben az ő végtelen szeretetét.
Ferenczi Richárd, akiben először 7 évesen fogalmazódott meg a papi hivatás gondolata, azt vallja: kikerülni a világba olyan, mint amikor a virág mellől elveszik a támasztékot, s hogy megáll-e egyenesen, az attól függ, mennyire erősödött meg a szára. Ha mindaz beépült a növény szárába, amit a szemináriumban kaptak, akkor a rendszeres imaéletet mellett lesz tartása.
„Mindenkinek a mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek” – vallja Szent Pál apostol gondolataival Bökő Péter szintén polgári újmisés pap a szentelés után. Majd Mentes Mihály pap-költő Szeretet című versének soraival fejezte ki gondolatát a szolgálatról:
Minden sebbel, ha új, ha régi,
Vele sajogni, vele égni.
Ha nem tud a bú máson nevetni:
Magad bohócnak odavetni.
Ha a hullámok magasra csapnak:
Bedobni magad áldozatnak.
Köszönetet sosem várni,
De hálának áldást találni.
S ha a nép a kereszten veszt el,
Mondani: Így halt meg a Mester.
Kovács Ágnes
Képek: Papp Ágoston
Kapcsolódó anyagok: képek
