A Polgári Római Katolikus Egyházközség, a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulata és a gyászoló rokonság nevében fájdalommal, de a feltámadásba vetett hittel tudatja, hogy Kártik Emerencia M. Vivencia kalocsai iskolanővér a polgáriak Mencike nénije életének 93., örök fogadalmának 71. évében 2007. november 2-án az Örökkévalóság honába költözött. November 8-án délben, szeretett templomában helyeztük ravatalra, ahol a 14 órakor kezdődő engesztelő szentmise bemutatása és a gyászszertartás elvégzése után kísértük el utolsó földi útján szülei mellé, a polgári temetőbe.
1914. november 23-án született az amerikai Clevelandban. Az elemi iskolát is ott kezdte, elmondása szerint még nem tudott magyarul, amikor 1924-ben visszatértek Magyarországra, ezért a meszes zsidó tanította meg magyarul írni és olvasni.
1929-ben 15 évesen Kiskunfélegyházán lépett be a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek rendjébe. Az ötévi noviciátus eltelte után 1934-ben öltötte magára a rendi ruhát, megkapta a jelölt gallért és egyszeru fogadalmat tett. Kétévi kemény felkészülés után 1936-ban tette le az örök fogadalmat Kalocsán.
Elmondása szerint tanulni ugyan nem szeretett de kiváló szakácsnőként szolgált mindvégig, naponta több száz személynek főzött. Két évig szolgált Bácsalmáson, majd betegsége miatt hosszú ideig a bajai kórházban ápolták. Az ő életébe is beleszólt a II. Világháború, melynek borzalmait élete végéig magában hordozta. 1950-ben pedig feloszlatták a szerzetes rendeket. Rendtársaival együtt kegyetlen megaláztatásokat szenvedett el azért, mert Krisztusnak szentelte az életét. Hosszas viszontagság után hazakerült az akkor még élő édesanyjához, akit többször elvittek néhány hétre, mert apácát fogadott be. Hivatása miatt nehéz sorsa volt, hiszen munkát sem kapott.
Végül az akkori plébános Dr. Tajti Lajos házvezető-szakácsnői munkakörben plébániai alkalmazásba vette, így nagy örömére saját egyházközségében szolgálhatott. Mencike néni értett a földmuveléshez is ezért abból is kivette a részét. Törékeny alkata ellenére szántott-vetett, férfiakat megszégyenítő erővel dolgozott. Az akkori nehéz időkben a még egyházi tulajdonban lévő Pap-tanya javadalmából és a megmaradt kevés föld terméséből kellett biztosítani az egyházközség muködését. 1965-ben esperes urat előbb Adácsra, majd1967-ben a jászberényi főplébániára helyezték, ahová Mencike nénit is követte. 1970-ben történt nyugdíjazása után visszajött Polgárra és 2004-ig, 90. születésnapjáig itt élt, szolgált, és dolgozott. Kevés nyugdíjából nem tudott megélni, ezért bedolgozást vállalt a Debreceni Ruhagyárba.
Búth Sándor esperes úr megbízásából elvállalta a templomi terítők, liturgikus ruhák és a különböző kellékek mosását, karbantartását. Megtakarított pénzének jelentős részét évtizedeken át a templom díszítésére fordította. 2001. decemberéig végezte áldásos tevékenységét a számára mindvégig annyira kedves templomban. Kötelezettségét (szegénység, tisztaság, engedelmesség) mindig példamutatóan gyakorolta. Alázatos és ajándékozó szeretetével, szociális érzékenységével is példát mutatott és anyagiakban ki nem fejezhető értékeket alkotott. A városban és a határban található 26 útszéli kereszt gondozását-felújítását szintén ő végezte saját költségén segítőtársával Vámosi Lenke nénivel. Városunk nagy kincse, a Kálvária karbantartását, parkosítását míg ereje engedte kis csapata az ő vezetésével végezte.
A templomkertben lévő muemlék szobrok javíttatását is magára vállalta. 2002-től folyamatos ápolásra és gondozásra szorult. Soha nem maradt magára, a polgári jó hívek nagy szeretettel, felváltva vittek neki minden földi jót, amit szívesen fogyasztott. Rendszeresen elvittük hozzá az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztust, aki állandó lelki tápláléka volt és élt a bunbánat szentségével is. Szerény kis háza még gyengélkedése idején is valóságos szentély volt, szentmisére menni már nem tudott, de otthonában rendszeresen imádkozták sokszor még harmincan is a különböző ájtatosságokat. Szegény és nélkülöző embertársait is segítette, akikben a szenvedő Krisztust látta meg. Menci néni mindezt csendben, hangját nem hallatva, nem világgá kürtölve tette, hanem csendben, alázatosan, csupa szívvel és szeretettel tette, hiszen tudta, hogy az igazán nagy dolgok mindig csendben születnek.
Egykori szerzetes testvéreihez mindig visszavágyott, ezért három évvel ezelőtt a budapesti Szent József Otthonba költözött. Szinte nem volt olyan nap, hogy telefonon ne kereste volna valaki Polgárról. Nem telt egyetlen hónap sem látogatás nélkül. Oly szívesen olvasgatta a rá mindig gondoló ismerősöktől kapott rengeteg üdvözlő lapot.
Tetteiért nyílt elismerést sohasem várt és hosszú ideig nem is kapott. Már élete alkonyán sokan felfigyeltek életmuvére, ezért 2007. március 11-én ünnepi szentmise keretében Bosák Nándor püspök úrtól ő vehette át elsőként egyházmegyénk újonnan alapított Pro Communitate Christiana (a Krisztus hívők közösségéért) és Dr. Linczenbold Levente plébános úrtól a Pro Ecclesia Polgáriensis (a polgári egyházközségért) díjakat és a KDNP Barankovics emléklappal tüntette ki. Sokszínu tevékenységével nemcsak egyházát, hanem városát és annak lakóit szolgálta egy hosszú életen át. Az őt igazán ismerők szerint Mencike néni az életének minden területén egyaránt szolgált, dolgozott és ajándékozott.
Ajándékozta idejét, jó kedvét, anyagi javait, érzéseit, vagyis egész emberségét. November 3-án reggel kaptuk a hírt: „Mencike néni elment.” Hazatért Mennyei Atyjához, ahol bizonyára a szentek társaságában imádkozik értünk.
Kapcsolódó anyagok: képek (készítette: Bökő Anna és Polonkai Zoltán)