2010. aug. 12.-én nagy lelkesedéssel indult neki kis csapatunk, hogy felállítsuk „Meghallgatlak” sátrunkat a Kálvária előtti téren. Sokan úgy mentek, hogy milyen könnyű feladatot bíztak rá, hisz’ „csak” hallgatni kell majd, mások viszont kisebb-nagyobb kételyekkel vállalták el ezt a feladatot, hisz’ sokan nem vagyunk képesek arra, hogy elhallgassunk. Ez számomra is kiderült, amikor a délután során felkeresték sátrunkat, és beszámoltak egyesek a családi problémáikról, mások arról, mennyire rohan felettük az élet, és nincs idejük sohasem megállni. S ekkor jött számomra a felismerés, hogy mennyire is hiányzik az emberek életéből a csend, és az Isten. Hisz’ csupán a csendben vagyunk képesek igazán találkozni önmagunkkal és az Úrral.

Volt, aki azzal jött oda hozzám, hogy nincs szüksége az Egyházra, és hasonló közösségekre ahhoz, hogy keresztényként tudja megélni a hétköznapjait. Hosszas beszélgetés után viszont sikerült némileg jobb belátásra bírni, hála Istennek. Nagyon sokan csak azt tudják rólunk, keresztényekről, amiket a hírekből hallanak, s így nehéz valós képnek  kialakulni bennük. Ezért is köszönte meg az a fiatal ember a beszélgetést, mivel eddig ő is tévhitben élt velünk kapcsolatban.

Többek között miatta is távoztam örömmel telt szívvel, és azzal a reménnyel, hogy ennek még lesz folytatása, hiszen az embereknek szükségük van arra, hogy osztozzanak mások gondjaiban, bajaiban,  mivel ezáltal vállunk igazi Krisztus hordozókká. Ha felsegíted a melletted levőt, vagy csak épp megmutatsz egy csillagot a sötétben , azáltal telsz el te is az Ő szeretetével, s válsz igazán „meghallgatottá”. 

Dobos Katalin

Kapcsolódó anyagok: képek