NyitĂłlap
HĂ­rek
Templomunk
Pasztorális terv
Közösségeink
Imák
Ügyintézés
ArchĂ­vum
Hitoktatás
PowerPoint gyűjtemény
Prédikációk





A szentmisék rendje

Polgáron

Hétfő, kedd, péntek: 7.30
Csütörtök: 17.00
Szombat: 7.30, 18.00 (téli időszámításkor 17.00)
Vasárnap: 9.30

Filiák

Görbeháza: vasárnap 8:00
Tiszagyulaháza: vasárnap 11.00
Újtikos: vasárnap 13.30

 
„Ének Európáért”- Nemzetközi Kórustalálkozó Polgáron

Az első fellépő kórus, a Chorus Solatiensis volt Balázs Szabolcs vezényletével. Az énekkar 2002-ben alakult önkéntes, a liturgiát szerető világiakból. Egerszólát 800 lelkes kis falu, ahol a 15-20 fős énekkar a közösség életét lelkes énekével és tevékeny részvételével gazdagítja. Megalakulásukban jelentős szerepe volt Dr. Linczenbold Levente plébános atyának, aki öt éven keresztül volt Egerszólát plébánosa. Az énekkar elsősorban az egyházközség liturgikus életében jelentős részvételt vállal, és felléptek már kórusfesztiválokon, és egyéb világi rendezvényeken egyaránt.

Másodikként a Hajdúdorogi Görög Katolikus Gimnázium Kórusát hallhattuk. A vegyes kórus 10 évvel ezelőtt alakult énekelni szerető fiatalokból és kántorképzős diákokból. Elsősorban Szentliturgiák énekes szolgálatait látják el, de felléptek már kórustalálkozókon: Miskolcon, Újfehértón és Debrecenben. 1998-ban a németországi Mainzban is alkalmuk volt énekelni a Renovábis meghívására, valamint Kárpátaljáról és Szlovákiából is sok meghívást kaptak. A kórus 2000-ben, Rómában a Sancta Maria Maggiore Bazilikában a Szentatya előtt is énekelhetett, Dr. Keresztes Szilárd püspök atya vezetésével. 2003-ban, Berlinben is felléptek, szintén a Renovabis meghívására. "Velünk az Isten "címmel készült el a kórus első kazettája 1999-ben, tavaly pedig egy karácsonyi cd-t is készítettek. A kórust Kovácsné Csinószki Mária vezette.

Budapest V. kerületében, a Szent István Bazilika tőszomszédságában működik az országban másodikként létrehozott Szent István Énekesiskola, akik a Kórusfesztivál harmadik fellépői voltak. Növendékei és tanárai az azonos nevű általános iskola tanulói, illetve dolgozói. Jelenleg mintegy nyolcvan kisdiák a tagja, fiúk és lányok vegyesen. A Szent István Katedrális Énekes iskola elsődleges feladatának a templomokban – elsősorban a Szent István Bazilikában –, istentiszteleteken való liturgikus éneklést tekinti. Tanulói havonta egy alkalommal vasárnapi misén teljesítenek énekes szolgálatot. Az énekelt tételek gerincét gregorián dallamok, illetve könnyebb többszólamú kórusművek alkotják. Az Énekes iskola feladatkörébe tartozik továbbá a Fővárosi Kántorátus által szintén a Bazilikában működtetett fiúkórus szoprán énekeseinek biztosítása. Az e kórusba beválasztott fiúszopránok heti egy alkalommal énekelnek többszólamú, reneszánsz kórusművekkel díszített ünnepélyes vesperást.

Nyaranta részt vesznek az egyre nagyobb ismertségnek és népszerűségnek örvendo Gödöllői Szkólatáborban, ahol a játék és vidámság percei mellett a gyermekek beletanulhatnak az énekelt liturgia derus fegyelmébe is.

Természetesen egyéb, világi alkalmakon is szerepelnek, iskolai, kerületi rendezvények, hazai és nemzetközi kórusfesztiválok alkalmával. A Fiúkórus tavaly jelentette meg elso CD-felvételét. Második hanglemezük megjelenése idén őszre várható. Az énekes iskola művészeti vezetoje: Patay Péter és Kocsis Csaba

Ezt követte a Cantemus Gyermekkórus – Nyíregyházáról.

A nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola kórusai közül a legjelentősebb és egyben a legtöbb díjat nyert együttes a Szabó Dénes által alapított Cantemus Gyermekkar, mely 12-15 évesek közössége. Jelentős bel és külföldi sikereket értek el, számtalan versenygyőzelmet arattak, hangversenyeztek a világ különböző országaiban Venezuelától – Ausztráliáig, Kanadától Japánig, az Egyesült Államoktól – Koreáig, és természetesen Európa számos országában is.

1975 óta a zeneirodalom legszebb remekműveit énekelték el hangversenyeiken. Repertoárjuk a zeneirodalom széles skáláját öleli fel a gregoriántól napjaink zenéjéig. Műsorukban megtalálhatók Bartók és Kodály művei mellett, a reneszánsz és romantikus kórusművészet jeles darabjai éppúgy, mint a kortárs magyar zeneszerzők művei. Számos új mű bemutatása fűződik a nevükhöz. Hangjukat televízió, rádió, videó és CD-felvételek őrzik.

Világhírű mesterek vezényelték őket: Leonard Berstein, Doráti Antal, Seiji Ozava, Joó Árpád, Erdélyi Miklós, Kóródi András.

Kiemelkedő művészi tevékenységük elismeréséül 1989-ben a Magyar Művészetért Alapítvány, 1993-ban Bartók Béla Pásztory Ditta Díjat kaptak. A világ legjelentősebb kórusversenyein több mint 20 első díjat szereztek. Itt Polgáron is kiemelkedő és magas színvonalú előadást hallhattunk tőlük, mindenki örömére.

Őket követte a Mindszenti Énekegyüttes Miskolcról. A 23 éve újjáalakult kórus elsősorban hazánkban énekel, minden meghívásnak tisztelettel eleget téve. Az Énekegyüttes azonban számos külföldi fellépéssel is büszkélkedhet, énekeltek Lengyelországban, Franciaországban, Németországban, Ausztriában és Olaszország városaiban egyaránt. Olaszországban a „Bazilikák és Katedrálisok” világversenyén két ízben első helyezést értek el.

A kórust Balázs Ferenc vezényelte.

Debrecenből a Maróthi György Pedagóguskórus érkezett Polgárra. A kórus 1950-ben alakult Czövek Lajos ny. főiskolai tanár vezetésével a Debreceni Népi Együttes énekkaraként, a Maróthi nevet 1959-ben vette fel. 1988-ban egyesült a Debreceni Pedagóguskórussal, azóta egyesületként működik Kéryné Mészáros Mária és Kéry Mihály vezetésével.

Az együttes több hazai és külföldi fesztiválnak, versenynek volt sikeres résztvevője. Legutóbb idén októberben nyert két első díjat és megkapta a zsűri különdíját az egyházzenei program dramaturgiájáért a XVI. Nagyszombati Nemzetközi Kórusversenyen.

Közreműködött a pápalátogatás alkalmával tartott ökumenikus istentiszteleten a debreceni Nagytemplomban és több más ünnepi rendezvényen itthon és külföldön. 1991-ben létrehozta a Magyarságmentési Misszió Alapítványt. Szívesen tesz eleget felvidéki, kárpátaljai magyar közösségek meghívásának. Erdélyben 16 alkalommal járt. Több jótékonysági hangversenyt szervezett menekültek, hajléktalanok, koraszülöttek, árvíz- és földrengéskárosultak, romániai magyar iskolák, különböző alapítványok megsegítésére. Munkácsy Golgotája javára több mint kétmillió forintot gyűjtött. Az idei évben a hortobágyi ökumenikus templom javára indít hangversenysorozatot, eddig közel egymillió forintos eredménnyel. Évente 30-35 koncertje van, többnyire telt házak elott. Gyakran lép fel a Debreceni Filharmonikus Zenekarral. Közreműködött a Csokonai Színház Carmina Burana és Székelyfonó előadásain. CD lemezei: Mozart: Requiem, Válogatás a kórusirodalom gyöngyszemeibol, Szent karácsony éjjel. A közeljövoben tervezi a kórus negyedik CD lemezének elkészítését.

Határon túlról elsőként az Ungvári Görög Katolikus Székesegyház Kórusát hallottuk. A kórus 1830-ban alakult Fönnállásának első 120 éve alatt, kiválóan képzett karnagyok irányításával számos eredményt ért el az együttes, a görög katolikus liturgikus és koncerténeklés jeles képviselojévé vált hazájában és külföldön egyaránt. 1949. februárjában a szovjethatalom által elkezdodött a görög katolikus egyház végleges felszámolása. A Kárpátaljai görög katolikusok s így a kórus számára is igen nehéz idoszak következett be – az elhallgattatás kora. A hívek, a tagok azonban a némaság 42 éve alatt is megorizték az újjáéledésbe vetett reményt és hitet, amely 1991. február 17-én következett be. S ettol kezdve nagyon aktív tevékenységet fejtenek ki otthon és külföldön egyaránt. Az énekkar azóta vasárnapokon és ünnepnapokon rendszeresen énekel a székesegyházban, gyakran tesz eleget a parókiák és különbözo szervezetek meghívásainak. 13 éves muködése alatt a kórus 200-nál többször énekelt külföldön. Betekintve naplójába nyomon követhetjük útjaikat: Magyarország, Szlovákia, Csehország, Románia, Svájc, Olaszország, Szerbia, ahol részt vettek az egyházzenei kórusfesztiválokon, különbözo rendezvényeken, közöttük az 1991-évi máriapócsi pápalátogatási szentmisén. Az ungvári unió 350. évi évfordulója alkalmából megtartott ünnepségen Rómában a Szent Péter Bazilikában is felléptek. Nyíregyházán az európai görög katolikus püspökök szinódusán ószláv énekkel kísérték az ünnepi szent liturgiát, majd 2003 novemberében a kórus részt vett a Szerbia-Montenegrói apostoli exarchátus megalakulásának ünnepén. Az énekkar vezetoje Orosz Mihály atya, s kituzött célja közé tartozik, hogy megorizzék és továbbadják görög katolikus egyház szertartásainak osi dallamait, nyelvét minden gazdagságával és szépségével. Tudásukat átadják az újjászületo kispapok énekkarának, hogy velük együtt, elodeik dicso hagyományait megorizve, azokat tovább fejleszthessék Isten nagyobb dicsoségére.

Kapcsolódó anyagok: képek