|
|
Hírek 2020. |
|
Kálváriabúcsú |
|
|
|
|
Az MKPK közleménye |
|
|
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a rájuk bízottakért érzett felelősségtől vezérelve a koronavírus járvány Magyarországon való megjelenése miatt meghirdetett veszélyhelyzetben, visszavonásig a következő rendelkezéseket lépteti életbe. hacsak az illetékes megyéspüspök másként nem rendelkezik:
A templomok mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat nem zárjuk be. Mégis felelősen és körültekintően kell eljárni, ezért a nyilvános liturgia 2020. március 22., Nagyböjt 4. vasárnapjától a templomokban szünetel. Egyetlen kivétel a temetés, amelyet egyszerű formában, röviden kell megtartani.
Ne csak a vírus terjedjen!
(László atya üzenete)
Kedves Testvérek!
Tegnap kaptuk a szomorú hírt, hogy Márc. 22-étől, Nagyböjt 4. vasárnapjától nem lesznek nyilvános szentmisék templomainkban. A templom nyitva áll a hívek előtt napközben, bárki betérhet, hogy imádkozzon szeretteiért, önmagáért, betegekért, egészségügyi dolgozókért. A kritikus helyzetben - a technika vívmányait használva - szeretnék lelki segítséget nyújtani azáltal is, hogy e szent időben elmélkedéseket osztok meg.
Egyben jelzem, hogy pénteken és szombaton még lesz szentmise, illetve keresztút! A további tudnivalókat jelzem. Állami és egyházi vezetőink szeretetből fakadó intézkedéseit tartsuk meg, vigyázzunk másokra, egymásra!
Szeretettel, imádsággal László atya
|
|
Nagyböjt 4. vasárnapja |
|
|
OLVASMÁNY Sámuel első könyvéből
Az Úr így szólt Sámuelhez: "Töltsd meg szarudat olajjal és kelj útra. Menj el Izájhoz Betlehembe, mert fiai közül szemeltem ki a királyt."
Amikor megérkezett, s meglátta Eliábot, azt gondolta: "Nos, itt áll az Úr előtt az ő fölkentje." Az Úr azonban ezt mondta Sámuelnek: "Ne a külsejét és magas termetét nézd, mert hisz elvetettem. Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet."
Izáj így bemutatta Sámuelnek hét fiát, de Sámuel így szólt Izájhoz: "Ezeket nem választotta ki az Úr." Aztán Sámuel megkérdezte Izájt: "Mind itt vannak fiaid?" "A legkisebb nincs itt – válaszolta –, a nyájat őrzi." Sámuel erre meghagyta Izájnak: "Küldj el valakit, keresse meg, mert addig nem ülünk az áldozati lakomához, amíg nincs itt." Izáj elküldött érte. Vörös volt, nyílt tekintetű és szép termetű. Az Úr így szólt: "Rajta, kend föl, mert ő azt." Erre Sámuel fogta az olajosszarut, és fölkente testvérei körében. Attól a naptól eltöltötte Dávidot az Úr lelke.
Ez az Isten Igéje
Tovább... |
|
7. Mária útja a hit útja és nem a látásé |
|
|
Ha figyelünk Ábrahám történetére, jobban megértjük annak súlyát, hogy Mária ott állt a kereszt alatt. Gábriel angyal az, aki egymás mellé állítja a két személyt azáltal, hogy az angyali üdvözletkor azokkal a szavakkal fordult Máriához, mint Ábrahámhoz: "Istennek semmi sem lehetetlen!" (Lk 1,37 vö. Ter 18,14). De még inkább a tettek azok, ami miatt egymás mellé állíthatjuk a két személyt. Isten megígérte, hogy Ábrahámnak fia születik majd, annak ellenére, hogy ő idős volt és felesége meddő. És Ábrahám hitt. Isten hírül adta Máriának, hogy gyermeke lesz, annak ellenére, hogy szűz. És Mária hitt. Aztán Isten újra megjelent és azt kérte Ábrahámtól, áldozza fel fiát, adja neki őt, akivel kapcsolatban megígért: "Izsák által lesznek utódaid." (Vö. Ter 17,15-21) És Ábrahám engedelmeskedett. Isten Mária életében is megjelent másodjára, s beleegyezését, vagy még inkább részvételét kérte Fia feláldozásában, akiről korábban azt mondta, hogy nagy lesz Ő és uralma örökké megmarad. És Mária engedelmeskedett. Ábrahám fölment Izsákkal a Mórija hegyére, Mária pedig követte Jézust a Kálvária hegyére. Isten az utolsó pillanatban megállította Ábrahámot, és visszaadta neki fiát, de Máriával nem így történt. Ott kellett állnia a kereszt töénél és nem volt visszaút a halál küszöbénél. Mária visszakapta Fiát, de csak miután levették a keresztről.
Mária útja a hit útja és nem a látásé. Bízott abban, hogy az események sora egyik pillanatról a másikra megváltozik, hogy Fia ártatlansága kiderül. De hiába bizakodott Pilátus előtt, hiába bizakodott a Kálvária felé haladva. Remélte, hogy mielőtt az első szöget beleverik, minden jóra fordul, de nem így történt. Nem neki szólt az ígéret, hogy Fia Dávid trónján fog ülni és uralkodni fog Jákob háza felett (Vö. Lk 1,32-33)? Ez a kereszt lenne Dávid trónja? Mária valóban hitt "a remény ellenére is" (Róm 4,18) Remélt Istenben akkor is, amikor látta, hogy emberileg már nincs remény.
Vonjunk le néhány következtetést ebből az összehasonlításból. Ha azért, amit tett, Ábrahám méltó volt arra, hogy a "mindnyájunk atyjának" (Róm 4,16) és a "hit atyjának" nevezzük (Római kánon), akkor ki hezitálna Máriát "mindnyájunk anyjának", a "hit anyjának" vagy az "Egyház anyjának" nevezni? Isten azt mondta Ábrahámnak. "Mivel ezt tetted és nem kímélted fiadat... Nagy nép atyjává teszlek." (Ter 22,16-17; 17,5). És most még inkább elmondhatjuk Máriával kapcsolatban, hogy Isten ezt mondta neki: "Mivel ezt tetted és nem kímélted Fiadat, megáldalak téged. És sok nép anyjává tettelek téged!"
|
|
6. Krisztus alázatának felöltése |
|
|
628-ban, amikor Hérakleiosz bizánci császár legyőzte a Khoszroész perzsa királyt, visszaszerezte a szent kereszt ereklyéjét, amit a perzsa uralkodó rabolt el tizennégy évvel korábban Jeruzsálemből. Amikor a császár megpróbálta felállítani a becses ereklyét a Konstantin császár által építtetett bazilikán, különös dolog történt, amelyről Szeptember 14-én, Szent kereszt felmagasztalásának napján a liturgia is megemlékezik.
Az Olvasmányos imaóra így írja le a történetet:
Herakliosz, aki arannyal és drágakövekkel ékes ruhába öltözve próbált bevonulni a Kálváriához vezető kapun, képtelen volt megmozdulni. Minél jobban erőlködött, annál inkább érezte, hogy lába a földbe gyökerezett. Ezen mindenki csodálkozott. Akkor Zakariás, a püspök azt mondta a császárnak, hogy talán ez a díszes öltözet nem illik ahhoz az alázathoz, amellyel Krisztus felvitte keresztjét a Kálváriára. A császár erre levette díszes ruháit, majd mezítláb, egyszerű öltözetben immár minden nehézség nélkül felért arra a helyre, ahol a keresztet felállították.
Ebből a jelenetből való a nagypénteki szertartásnak az a része, hogy a pápa mezítláb, ünnepi liturgikus ruhát letéve lép a kereszthez, hogy azt megcsókolja. De van ennek a történetnek egy olyan lelki és jelképes jelentősége, amely mindnyájunkat érint, még azokat is, akik nem mezítláb mennek oda, hogy megcsókolják a keresztet. Nem lehet a keresztre feszítetthez közeledni másként, csak úgy, ha előbb meg nem szabadultunk az önhittséghez, jogainkhoz való ragaszkodástól: vagyis a büszkeségtől és minden hiábavalóságtól! Ez nemcsak lehetetlen, de nyilvánvaló visszautasításban lesz részünk.
Amikor az Úr szenvedésére emlékezünk, két teendőnk van: először is tegyük le a kereszt tövénél önmagunk és a világ büszkeségének terhét; másodszor pedig öltsük fel Krisztus alázatát, így térünk haza „megigazulva”, vagyis bocsánatot nyerve, új emberként.
|
|
5. Az élő víz folyamai |
|
|
Egy nap, miután a Jeruzsálemi Templomot lerombolták és a népet Babilonba száműzték, Ezekiel prófétának látomása volt. Az újjáépített templomot látta maga előtt, s a Templom küszöbe alatt víz tört fel a keleti oldalon. Ahogy a víz folyását követte, látta, hogy az egyre mélyebb és mélyebb, először bokáig, majd térdig ér. Később ágyékáig ért, végül olyan mély lett, hogy már nem lehetett azon átgázolni. Majd a folyó partján sok fát látott és hallotta, hogy egy hang ezt mondja:
„Ez a víz a keleti vidék felé indul és lefolyik Arabáig, s eljut a tengerig; amikor beleömlik, annak vize egészséges lesz. Amerre elér a folyó, minden élőlény, amely mozog, élni fog." (Ez 47,8-9)
János evangélista úgy látja, hogy ez a jövendölés Krisztus szenvedésében teljesedik be. Ezt írja: "Az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, melyből nyomban vér és víz folyt ki." (Jn 19,34) Az Egyház ezeket a szavakat énekli Krisztusra vonatkozóan a Húsvéti idő ünnepi szentmisén: Vidi aquam egredientem de templo "Láttam a templomból kiáradó vizet.”
Jézus a templom, amit az ember lerombolt, de Isten újjáépítette, amikor feltámasztotta Őt a halálból. Jézus mondta: "Bontsátok le a templomot, és én harmadnapra fölépítem azt.” Az evangélista megmagyarázza, hogy "Ő azonban saját testének templomára gondolt." (Jn 2,19.21) A kereszten Krisztus teste lett az új templom, az imádás új központja, Isten dicsőségének és jelenlétének végső helye az emberek között. Ennek a templomnak az oldalából víz folyik. Ez is, amint a víz, amit a próféta látott először egy forrás volt, de később hatalmas folyóvá duzzadt. Valójában lelki értelemben ebből a vízforrásból születik meg mindegyik keresztelőkút. Nagy Szent Leó pápa két latin verset vésetett a Lateráni székesegyház keresztelőkútjának márványába: „Ez az élet forrása, amely a földön mindent megtisztít, mert Krisztus sebéből ered.” (Fons hic est vitae qui totum diluit orbem - sumens Christi vulnere principium). Valóban, az "élet forrása” a kereszten lévő Krisztus szívéből fakad!
|
|
4. „Atyám, bocsáss meg nekik!” |
|
|
Nincs ehhez a három szóhoz hasonló: "Atyám, bocsáss meg nekik!" (Lk 23,34) Ezekben a szavakban benne van Isten minden hatalma és szentsége: ellenállhatatlan szavak, amelyeket semmiféle gonoszság vagy vétek le nem győzhet, mert akkor ejtették ki ezeket, amikor a gonosz a legerősebb volt, amikor hatalma elérte azt a csúcspontot, amelyet soha többé nem tud megközelíteni. "A győzelem elnyelte a halált: halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?” (1 Kor 15,55) Ezek a szavak, hogy "Atyám, bocsáss meg nekik!", szent szavak. Ezek fejezik ki és valósítják meg a passió célját, a világ kiengesztelődését Istennel.
Ez a kiengesztelődés már a keresztnél kezdetét vette azoknál a személyeknél, akik keresztre feszítették Jézust. Meggyőződésem, hogy ezek az emberek szabadulást nyertek és majd találkozunk velük a mennyben. Ők lesznek Isten mérhetetlen jóságának a tanúi mindörökre. "Atyám, bocsáss meg nekik!", és az Atya, aki mindig meghallgatta Fiának imádságát életében (Vö. Jn 11,42) meghallgatja imáját a halál pillanatában. Miután azok, akik keresztre feszítették Jézust, bocsánatot nyertek - köztük a jobb lator és a kereszt tövénél álló százados -, a Pünkösd napján megtért tömeg is megbocsátásban részesültek. Ez a körmenet egyre csak duzzad és duzzad, s minket is átölel, akik ma emlékezünk Krisztus halálára. Izajás próféta könyvében Isten mondja a szenvedő szolgáról, hogy igazzá tesz sokakat… halálra adta életét, és a bűnösök közé számították; pedig ő sokak vétkét viselte, és a bűnösökért közbenjár.” (53,11-12) Mivel magára vette vétkeiket és mondta: "Atyám, bocsáss meg nekik!" tette őket megigazultakká.
|
|
3. Az alázatos és megtört szív |
|
|
A bűn megvallása, amikor őszinte és önkéntes - milyen csodálatos és micsoda emberi nagyság! Az ember engedi Istennek, hogy Önmaga legyen, "Isten, aki a bűnöket megbocsátja." (Vö. Mik 7,18) Az ember Isten oldalára áll önmagával szemben, ezáltal Isten is ugyanezt teszi: az ember oldalára áll Önmagával, igazságos ítéletével szemben. Nyilvánvaló, hogy ez irgalomból és nem szükségszerűségből történik. Isten irgalmas akar lenni a világgal szemben, de nem képes erre, ha az ember tagadja a bűnét, Isten irgalmának tárgyát. A legnehezebb Isten számára az, hogy az ember "alázatos és töredelmes szívű" legyen. Az Ő mindenhatósága sem elegendő, szükség van a mi szabad válaszunkra is. Ez az, ami értékes és megérinti Isten szívét!
„Így szól az Úr: »Az ég az én trónusom,
és a föld lábam zsámolya.
Milyen ház az, melyet nekem építhetnétek,
és melyik hely az én nyugvóhelyem?
de letekintek arra, aki alázatos és töredelmes szívű.” (Iz 66,1-2)
|
|
1. „Ott voltál, mikor megfeszítették Őt?” |
|
|
Az Újszövetségben a Jézus szenvedéséről szóló igehirdetés mindig két részből áll: elmondja a tényt – „szenvedett” és „meghalt”; valamint ennek okát: „értünk”, a „mi bűneinkért”. (Vö. 1 Kor 15,3; Róm 4,25) Krisztus kínszenvedéséhez végső soron semmi közünk nincs, csak ha átlépünk a nekünk készült szűk kapun. Csak az érti meg Jézus kínszenvedését, aki tudja, hogy ez az ő műve is volt.
Vagyis az én bűnöm is ránehezedett Jézus szívére a Getszemáni kertben; az én önzésem és szabadságommal való visszaélésem is keresztre szegezte Őt. Ha Krisztus az „én bűneimért” halt meg, akkor mondhatjuk így is egyszerűen, hogy én öltem meg a názáreti Jézust! Az a háromezer, akiknek Péter apostol Pünkösdkor prédikált, nem volt ott Pilátus pretóriumában, nem szegezték Őt a Kálvárián a keresztre, mégis azt mondta nekik emelt hangon: „Ti megfeszítettétek a názáreti Jézust!” (Vö. ApCsel 2,23) És a Szentlélek munkájának hatására beismerték, hogy ez igaz, mert ezután ez olvasható: „Mit tegyünk hát, testvérek?” (2,37)
„Ott voltál, mikor megfeszítették Őt?” – teszi föl a kérdést egy afrikai-amerikai spirituálé. Majd így folytatja: „Félek, félek, félek.” Akárhányszor hallom e himnuszt, mindig arra kell gondolnom: „Jaj, igen, én is ott voltam, én is ott voltam, amikor megfeszítették Uramat”
Szükség van arra, hogy élete során legalább egyszer mindenki megtapasztaljon szívében valami hasonló földrengést, ami a természetben történt Krisztus halálának pillanatában – a Templom függönyének szétszakadását, a sziklák meghasadását és a sírok megnyílását. Szükség van arra, hogy a szent istenfélelem egyszer, s mindenkorra összetörje szívünket, amely minden ellenére tele van önbizalommal. Péter apostol valami hasonlót élt át, azért volt képes fennhangon elmondani e megrendítő szavakat a tömegnek, mert először ő maga is „keservesen sírt”, amikor Jézus rá tekintett (Lk 22,62)
Szent János passiójában halljuk e szavakat: „Föltekintettek arra, akit keresztül szúrtak!” (19,37) Ez a jövendölés legyen valóság a mi életünkben is: nézzünk fel arra, akit keresztül szúrtunk, és gyászoljuk Őt úgy, mint aki gyermekét siratja (vö. Zak 12,10). Ha a világ nem tért meg attól, hogy hallott minket, az evangélium hirdetőit, térjen meg azáltal, hogy látja sírásunkat és gyászunkat!
|
|
Biblikus esték 2020. |
|
|
|
|
A Szent László imaszövetség polgári csoportjának elsőcsütörtöki szentségimádása |
|
|
|
|
Ökumenikus imanyolcad, Polgár, 2020. Jan. 23-34. |
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
|
|
|
|
