Otthonunk a Szent Márton Diáktanya lett, melyben a fiúk és a lányok külön épületben lettek elhelyezve. Első napunk főleg az ismerkedéssel telt, melyet a városnézés és az esti közös tábortűz nagyban elősegített. Hat órától szentmisén vettünk részt, mely a helyi templomban volt megtartva. Csütörtökre a terv egy harminc kilométeres túra volt, melyet mindenki teljesített kisebb-nagyobb zökkenőkkel, ugyanis a gyorsabbak és a lassabbak elváltak egymástól. Ez a fizikai megpróbáltatás ismét jobban összehozta az összeverődött csapatokat. A jókedv mindenhol ott volt velünk. Az esti szokásos tábortűznél már elszállt a kicsik fáradtsága, és nagy szeretettel fogadták a vendégségbe érkező Levente atyát, akivel sokat játszottak és nevettek. Pénteken strandon voltunk, amit mind a gyerekek, mind a felnőttek egyformán élveztek. Köztük még mi is újra gyermekekké váltunk. Az ebéd után elmélkedést tartottunk, mely játékos-énekes módon vidámmá tette délutánunkat, csak úgy, mint vendégségbe érkezett diakónusok. Fél hétkor ismét szentmisén vettünk részt, amelyen most már több idegen is részt vett. Tábortüzünk vendége Balog Gyula spirituális atya volt, aki beavatott a wuni-wuni törzs rituális szokásaiba, és bűvészmutatványokkal kápráztatott el kicsit és nagyot egyaránt. A közösen megtanult énekek, a közös játékok mind-mind egy nagy közösség kialakulását segítették elő. Talán ez volt a legsikeresebb napunk, ekkor már senki nem akart hazamenni. Szombaton délelőtt ismét strandoltunk. Az ebéd után sietősen kellet pakolni, hogy a visszainduló buszt elérjük. Csomagjainkat ismét szülők szállították. A busszal Mezőkövesdig mentünk, ott vonatra szállva érkeztünk meg Nyékládházára, ahol az egy óra várakozási időt egy nagy közös fagyizással ütöttük el. Vonatunk délután érkezett Tiszaújvárosba, ahol a szülők már nagyon várták hazaérkező gyermekeiket.
Köszönjük a szervezést, és a segítők összefogását László atyának, a szép énekeket, amelyeket tanultunk Béres Tamás kántornak, a finom ételeket a Paprika csárda tulajdonosának és dolgozóinak, a szülők nagy segítségét, mellyel kényelmesebbé tették utazásunkat, és a felügyelők munkáját is!
Hamarosan újra látjuk egymást a tábor tagjaival a találkozónkon, de aki nem tud eljönni, az se bánkódjon, szívünkben az emlékekkel együtt o is örökre megmarad, jövore pedig sokakkal újra találkozunk!
Köszönjük!
Egy új Mukis tapasztalatai (Csizmadia Ildikó Muki-segítő)
Én egy tiszaújvárosi ifjúsági hittanos vagyok, és nevelőként vettem részt az idei táborban. Most voltam először MUKI -táborban, mert eddig nem nagyon ismertem ezt a közösséget, így nem is tudtam elképzelni, milyen is lehet ez, és mi a MUKI -misszió lényege.
Ez a tábor duplán jelentett újdonságot számomra, először voltam mukisokkal és először voltam nevelőként is táborban. Kicsit féltem, hogy az a sok gyerek és vigyázni rájuk…stb, szóval nem tudtam, mire számíthatok. Aztán amikor elkezdődött már csak úgy repült az ido, a napok… minden nap vártam a holnapi nap újabb kihívásait, és minden este úgy feküdtem le, hogy még nagyon sokáig szeretnék itt maradni.
Eleinte tényleg oda kellett figyelnem, hogy nem gyerekként, hanem nevelőként vagyok ott, de aztán sikerült belejönnöm, jobban megismertem a gyerekeket, és rájöttem, hogy nevelőként is ugyanúgy lehet élvezni egy tábort, hisz igazán öröm volt vigyázni a gyerekekre. Nagyon jól éreztem magam ez alatt a pár nap alatt, és ennek több oka is volt. Egyrészt nagyon jó volt a hangulat, László atya, Tamás és a többiek tényleg kitettek magukért! A másik oka az volt, ami szerintem nagyon fontos, hogy ez nem egy akármilyen tábor volt, hanem egy hittanos tábor, és ez sok mindent magába foglal. Az már eleve nagyszerű dolog volt, hogy ennyien jelentkeztek és ott voltunk ilyen sokan (szám szerint 73-an), és bár nem nagyon ismertük egymást, főleg a gyerekek, de mégis egy hatalmas és csodálatos dolog összetartott bennünket: a Jóisten. A Jóisten mindig ott volt velünk és ezt éreztem is, mert Ő a SZERETET és a szeretet mindvégig jelen volt a táborban.
A tábor folyamán voltak viccesebb és komolyabb percek is egyaránt, de mindet együtt éltük át és ez volt a lényeg. Például amit komolyabban kellett venni, az énekpróbák, a szentmise, az is külön megható volt számomra, hogy ennyi gyerek ott volt együtt a szentmisén és énekelték a közösen megtanult énekeket. Esténként a tábortuznél már mókásabb volt a hangulat, de én úgy vettem észre, hogy a gyerekek mindkettot élvezik, és jól érzik magukat. És ez volt a cél, és az hogy a gyerekek tényleg érezzék, hogy szeretve vannak, hogy ott mindenki szereti őket. Ez volt a mi feladatunk, ezért próbáltunk a legnagyobb szeretetünkkel fordulni feléjük, s szeretetünkért cserébe szeretetet kaptunk, ami nagyon jó érzés.
Ez alatt az idő alatt én is rengeteg szeretetet kaptam és sok mindent tanultam. Megtanultam a kis dolgokat értékelni (észrevenni az élet apró örömeit), kitartóbb lettem, megértőbb és türelmesebb. Tehát így sikerült megélnem ezt az egészet, és biztos, hogy gazdagabban tértem haza.
A tábor alatt engem is elfogadtak új MUKI –tagnak, ami még külön örömet jelentett számomra, és megpróbálok ehhez méltóan is élni.
A tábor végére értettem meg mi is az a MUKI misszió…amit én röviden így tudnék megfogalmazni: együtt szeretetben !
Muki-érzés, avagy mit jelent Mukisnak lenni
Aki már volt Muki-táborban, az tudja, hogy mi az a Muki-érzés!
Ez a fogalom tavaly nyáron született. Az elso Muki-táborban nem vettem részt, mert akkortájt kezdtem el budapesti életemet. A táborozók tele voltak élménnyel és valami észrevehetetlen, ám mégis létezo kapcsolat jött létre köztük. Ez a szövetség tovább fejlődött azáltal, hogy rendszeresek voltak a Muki-rendezvények. Amiben tudtam, részt vettem én is és mindig vágytam rá, hogy bekerüljek ebbe a kis csapatba, mert kívülállónak éreztem magam…
Aztán egyszer csak a honlapon található fórumon azt olvastam, hogy tiszteletbeli Mukissá fogadtak! Telt az idő és egyre több közös élménnyel gazdagodtam.
Nem okoz fáradságot, hogy segítsek a szervezési munkában, mert a gyerekek mindenért megfizetnek a jókedvükkel, kacagásukkal, örömtől csillogó szemükkel.
Az idei Muki-tábort már nagyon vártam, mert én is csatlakoztam egy napra a csapathoz! Akit egyszer megcsapott a Muki szele, az nem szabadul! J
Miért jó felnőtt fejjel, dolgozó noként is Mukizni? Egy stresszes, túlórákkal teli hét után ismét gyereknek éreztem magam a táborban! A gyerekek nagyon aranyosak voltak, „nem bírtak magukkal”, szaladgáltak, ricsajoztak, szóval, igazi gyerekként viselkedtek! A péntek esti tábortűznél, mikor a kicsik már nyugovóra tértek, mi még megbeszéltük a tábor tanulságait.
És akkor, ott, egy év várakozás után igazi Muki-tag lettem!
Temperamento – Ollé!!!
Tóth Andrea MUKI-segítő
